Budapest Honvéd: elindul a gárda klubtelevíziója

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.01. 16:34
null
Elindul a Budapest Honvéd magazinműsora (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd kedden sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy hamarosan elindul a csapat klubtelevíziója.

Mint az a piros-feketék közleményében olvasható, a magazinműsor október 2-án, szerdán indul el, adásai pedig kéthetente, Aranyoroszlánok címmel lesz látható az M4 Sporton.

Mozgalmas nyári időszakon vagyunk túl – mondta el Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója. – Tulajdonosváltás, új edzői stáb, és amellett, hogy a pályán változások történtek, a teljes kommunikáció és az arculat is változott. Az első lépés Azurák Csaba érkezése és a Honvéd Médiaközpont felállása volt, így most már saját fotóssal, videóssal, grafikai, illetve újságírói csapattal dolgozunk, a célunk, hogy minőségi tartalmakat állítsunk elő a szurkolóink számára. Az sem mindegy, hogy milyen platformokon szolgáltatjuk ezeket a tartalmakat: megújult a honlapunk, nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi felületeinkre, most pedig újabb mérföldkőhöz érkezünk. Régi adósságunkat törlesztjük azzal, hogy elindult a Honvéd klubtelevíziója.”

Azurák Csaba elárulta, megígérték egy szurkolói ankéton, hogy megcsinálják a műsort.

Nem az a kérdés, hogy miért indítjuk el ezt a műsort, hanem hogy eddig miért nem volt? Két hónapja a szurkolói ankéton megígértük a drukkereinknek, hogy lesz Honvéd Tv, és mostanra megcsináltuk. A műsorban kiemelt szerepet játszanak majd az aktualitások, továbbá Gergely Istvánnal nagyon jó hangulatú egyeztetést folytattunk a többi sportág kapcsán. Ráadásul itt van az utánpótlásközpontunk is, nem mellesleg pedig egy komoly hagyományokkal bíró klubról beszélünk, szóval rengeteg a merítési lehetőség, reméljük, hogy színes tartalmakkal tudjuk kiszolgálni a szurkolókat.”

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik