NB I: Várom, hogy újra összecsaphassak Bödével – Guzmics

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
2019.10.14. 20:35
Guzmics Richárd Mezőkövesden folytatja – jelentette be az NB I-es klub hétfőn a 28-szoros válogatott védő érkezését, aki január elsején csatlakozik a csapathoz, miután lejárt a szerződése a Slovan Bratislavanál. A Nemzeti Sportnak adott interjúban többek között beszélt arról, hogyan éli meg, hogy a szlovák együttesnél nem kap játéklehetőséget, s miért éppen a Mezőkövesd ajánlatát fogadta el.  



„Nehezen élem meg, hogy mellőznek a Slovannál, hiszen korábban bárhol játszottam, mindig beverekedtem magam a kezdőbe, Lengyelországban és Kínában is fontos láncszem voltam a csapatban
– mondta a 32 éves védő. – Zavar, hogy nem játszom folyamatosan, ezért is akarok hazajönni, hogy ezen változtassak.


„Nehezen élem meg, hogy mellőznek a Slovannál, hiszen korábban bárhol játszottam, mindig beverekedtem magam a kezdőbe, Lengyelországban és Kínában is fontos láncszem voltam a csapatban
– mondta a 32 éves védő. – Zavar, hogy nem játszom folyamatosan, ezért is akarok hazajönni, hogy ezen változtassak.

Külföld mellett az esetleges kevesebb játéklehetőség miatt nem szóltak az érvek, bár volt komoly megkeresése Lengyelországból, és ugyanezzel indokolja, hogy nem az NB I két topcsapatához, a Ferencvároshoz vagy Mol Fehérvárhoz igazolt. Úgy érzi, Mezőkövesden alapember lehet, s ha jól teljesít, akkor felhívhatja magára Marco Rossi figyelmét is, hiszen nem titkolt célja, hogy visszakerüljön a válogatottba.

A 2016-os Európa-bajnokságot megjárt labdarúgó azt is elárulta, melyik csatárral várja a találkozást az NB I-ben.

„Böde Dániel! – vágta rá. – Mindig is szerettem ellene játszani, mert hasonló testfelépítésünk van, csak talán ő tíz kilóval nehezebb. Nagyon jó párharcokat szoktunk egymással vívni.”

A keddi Nemzeti Sportban hosszabb interjút olvashat Guzmics Richárddal.

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
11 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
16 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
20 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10