NB I: BL-t is megjárt játékost igazolt a Kisvárda – hivatalos

2020.01.15. 16:34
null
Szlobodan Szimovics a Kisvárda új szerzeménye (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda szerződtette a BATE Boriszov 30 éves középpályását, Szlobodan Szimovicsot – adta hírül a kisvardafc.hu.

A szerb játékos ősszel a Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-selejtezőben is pályára lépett – előbbiben négy, utóbbiban három mérkőzésen jutott szóhoz.

Szlobodan Szimovics korábban megfordult többek között az FK Novi Szadnál, a Szpartak Szuboticánál, a Dinamo Minszknél, a Slovan Bratislavánál, a Hapoel Kfar Szabánál és az Aktobénál is.

„A középpálya több pozícióján, sőt adott esetben a védelemben is bevethető futballistáról van szó, a sokoldalúsága fontos számunkra – mondta Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – Szabadkai gyökerekkel és anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkező labdarúgó, ami ugyancsak előnyt jelentett a kiválasztásakor. Természetesen azért szerződtettük, hogy erőssége legyen a csapatunknak.”

Mint olvasható, Szimovicsot szülőhazájából és Lengyelországból is megkeresték, ám ő végül a kisvárdaiak ajánlatára bólintott rá.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Fernando Viana (Fernando Viana Jardim Silva, brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE Boriszov – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (Anderson da Silveira Ribeiro, brazil), Felipe (Luiz Felipe Ventura dos Santos, brazil, visszavonul), Hugo Seco (Hugo André Rodrigues Seco, portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)

Legfrissebb hírek

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
2 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
5 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik