Gyász: elhunyt az Újpest kétszeres bajnoka, Szini József

2020.02.26. 19:06
Életének 84. esztendejében elhunyt az Újpesti Dózsa kétszeres bajnok labdarúgója, Szini József – számolt be a hírről Dunai Ede író a közösségi oldalán.

Szini a Vasas Izzóban nevelkedett, majd 1958 és 1969 között szerepelt a lila-fehéreknél, a csapattal kétszer, 1959–1960-ban és 1969-ben nyert bajnoki címet. Összesen 194 bajnokin lépett pályára, amelyeken – többnyire fedezetként – három gólig jutott. Szini a Vasas Izzóban nevelkedett, majd 1958 és 1969 között szerepelt a lila-fehéreknél, a csapattal kétszer, 1959–1960-ban és 1969-ben nyert bajnoki címet. Összesen 194 bajnokin lépett pályára, amelyeken – többnyire fedezetként – három gólig jutott.

A két bajnoki cím mellett négyszeres magyar bajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes, valamint tagja volt az 1962-ben KEK-elődöntőt játszó Dózsának is.

„Sajnálatos tény, de igaz, a szomorú haláleset hónapokkal ezelőtt történt. Józsi bácsi utolsó éveit egyedül, súlyos betegen, félig-meddig elfelejtve, egy idősek otthonában töltötte. Élete utolsó pillanatáig csak az újpesti futballról tudott beszélni, csillogó szemekkel felelevenítve a csodálatos Megyeri úti emlékeket” – írta Dunai Ede.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 15:48

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
2026.09.02. 17:50

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
2026.09.02. 14:32

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
2026.09.01. 19:46

Meghalt V. Harald norvég király – világ- és Európa-bajnok vitorlázó, olimpikon

Egyéb egyéni
2026.08.28. 10:30

„Örökre a szívemben leszel, barátom”– sportolótársak búcsúznak Boros Gergelytől

Kajak-kenu
2026.08.27. 13:09

Munkabalesetben vesztette életét a korábbi világbajnok magyar kajakos – sajtóhír

Kajak-kenu
2026.08.27. 11:27

Gyász: 42 éves korában elhunyt a magyar világ- és Európa-bajnok kajakos

Kajak-kenu
2026.08.27. 08:46