DVSC: Próbálom tartani a lelket a csapatban – Tőzsér Dániel

2020.03.27. 09:56
null
Tőzsér Dániel igyekszik a pozitívumokra fókuszálni (Fotó: Dömötör Csaba)
A Debrecen csapatkapitánya, Tőzsér Dániel még az idei első, Nyíregyháza elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett súlyos bokasérülést, melyet követően meg is kellett műteni. A beavatkozást hosszú rehabilitáció követte, ám a felépülése jó ütemben haladt, és a legutóbbi, Zalaegerszeg elleni bajnokin már leülhetett a kispadra a középpályás, aki állapotáról, a jelenlegi helyzetről és a mostani időszakban a csapatkapitányi feladatokról is beszélt a DVSC honlapjának.

Mint mindenki, a világjárvány miatt természetesen én is itthon vagyok. Edzek és tanulok, emellett a gyermekeimmel való foglalkozás tölti ki a mindennapjaimat – fogalmazott Tőzsér Dániel, akit sérüléséről kérdezett a dvsc.huTúlzás, hogy nem érzek már fájdalmat, de folyamatosan javul, napról napra jobb a bokám. Egyre több gyakorlatot tudok végezni, mondhatom, alakulóban van az idézőjeles visszatérésem, de persze a bajnokság felfüggesztése miatt erre még várni kell. Nemcsak nekem és a csapatnak, hanem most már az egész emberiségnek nagyon nehéz ez a periódus.”

„Kemény szituációban vagyunk, ilyenkor ismerszik meg, kit, milyen fából faragtak. Úgy gondolom, pozitívan állok a jelenlegi helyzethez, hisz most elég sok dolgom van az öltözőn belül is. A társakkal ugye nem találkozunk nap mint nap, ráadásul nem meghatározott időre függesztették fel a szezont, tehát nincs egy olyan dátum, ami mindenki szeme előtt lebegne, hogy akkorra kell optimális állapotba kerülni. Viszont manapság a technika van olyan szinten, hogy jóval könnyebben megy a kapcsolattartás, ezt kihasználva próbálom tartani a csapatban a lelket és a pozitivitást” – tette hozzá Tőzsér Dániel.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Újra belga sportigazgatója lesz az ETO-nak

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 22:39
Ezek is érdekelhetik