MK: a Honvéd öltözőjében mindenki ugrált, míg Uzoma táncolt

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.05.27. 10:03
A Budapest Honvéd jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, miután a visszavágón sem tudtak gólt rúgni a csapatok sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban. A tizenegyeseknél a Honvéd célzott jobban, így ő léphet pályára a Mezőkövesd ellen a döntőben, szintén a Puskás Arénában. A találkozó után a kispestiek védőjével, Eke Uzomával beszélgetett az NSO Tv stábja.

A kispestiek védője, Eke Uzoma kifejtette, milyen érzés volt az első tétmérkőzést játszani a Puskás Arénában.

„Pályára léptem annak idején az Allianz Arenában, amikor még Münchenben futballoztam. Szinte ugyanolyan érzés volt ott játszani, mint itt, az új Puskás Arénában. Komolyan mondom, gyakorlatilag ugyanaz. Elképesztően pazar létesítmény. Ha ebben a stadionban kimész a gyepre, máshogy érzed magad. Körbenézel, és úgy érzed, hogy egy világszínvonalú stadionban vagy. Tényleg csodálatos.”

Uzoma videónkban beszél arról, hogy mi volt a kulcs az MTK elleni visszavágón, illetve az ünneplésről is az öltözőben.

Kicsit a Liverpool játéka jutott eszembe – Pisont

MAGYAR KUPA,ELŐDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Budapest Honvéd–MTK (NB II)0–0– 11-esekkel5–4
Budapest,
Puskás Aréna, zárt kapuk mögött.Vezette:Solymosi
Bp. Honvéd:Tujvel – Mezgrani, Lovric, Batik, Uzoma – Nagy G. (Szendrei, a szünetben), Hidi – Gazdag (Ikenne-King, 108.), Lanzafame (Kamber, 80.), Kesztyűs (Kukoc, 90+2.) – George (László D., 55.; Moutari, 90+2.).Mb. vezetőedző:Pisont István
MTK:Varga B. – Fülöp N. (Baki, 95.), Katona Máté (Kanta J., 115.), Varju, Pintér Á. – Mezei (Nagy Zs., 95.), Palincsár (Bognár I., 54.), Cseke – Prosser, Lencse (Bíró, 72.), Schön (Gera D., 72.).Vezetőedző:Michael Boris
Továbbjutott:aBudapest Honvéd,0–0-s összesítéssel, 11-esekkel (5–4)

Legfrissebb hírek

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

„A hátba csapás jobban fájt” – a lébényi ujjvisszarakás története

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 10:14

A játék változik, a lelátóról érkező ötvenezres támogatás állandó a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2026.10.02. 10:01

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Videó: lökdösődéssel ért véget az első félidő az északír–magyaron

Magyar válogatott
2026.09.28. 21:54

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:00

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31