NB I: a DVSC felkészülési meccseket játszik a Kisvárdával

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 13:44
null
A DVSC és a Kisvárda legutóbb márciusban játszott egymással (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I folytatása előtt a Debreceni VSC zárt kapus felkészülési mérkőzéseket játszik a Kisvárdával – számolt be róla a hajdúsági és a szabolcsi klub a hivatalos honlapján.

Mint ismert, az MLSZ döntése értelmében az NB I május végén folytatódik.

A Loki május 23-án a Ferencváros otthonában játszik először tétmérkőzésen, ekkor pótolja a korábban elmaradt bajnoki találkozót. Egy héttel később a Budapest Honvéd vendégeként lép pályára a DVSC.

A Kisvárda május 30-án odahaza az Újpest FC ellen kezd a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után.

A két együttes május 9-én, szombaton 11 órakor kétszer hatvanperces felkészülési meccset játszik egymással Kisvárdán, majd egy héttel később Debrecenben újra megvívnak a felek – derült ki a dvsc.hu és a kisvardafc.hu közleményéből.

A 2019–2020-as bajnokságban a DVSC és a Kisvárda már nem találkozik egymással, hiszen mind a három mérkőzést megrendezték. A két debreceni meccset a Loki, míg a kisvárdai összecsapást a Várda nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33
Ezek is érdekelhetik