Újpest: az Alkotmánybíróság dönthet a klubcímer sorsáról

2020.05.21. 08:42
null
Az Újpest-szurkolók a hagyományos klubcímert váltó 2017-ben bevezetett logotípia ellen demonstrálnak (Fotó: Meder István)
A legmagasabb bírósági fórumokhoz fordult az Újpesti Torna Egylet (UTE) a futballklub arculati elemeinek – jellemző színeinek, címerének – megváltoztatása miatt – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A lap ismerteti: az 1885-ben létrehozott és több szakosztályt működtető újpesti egyesület kft.-ként működő futballcsapatának címerét a 2011-ben belépő új többségi tulajdonos az ügyvezető döntése nyomán 2017-ben megváltoztatta. Az arculati elemekről azonban a taggyűlés hivatott dönteni, csak százszázalékos szavazataránnyal, a kisebbségi tulajdonos UTE-val egyetértésben – a külföldi befektető ezzel a feltétellel vásárolhatta be magát 97 százalék erejéig a férfi felnőtt futballcsapatba.

Az ügyvezető intézkedését követően az új címer „díszítette” már a focisták mezeit is.

Az azóta lezajlott különféle perek végeredményben az UTE vereségével zárultak, hiszen a Fővárosi Ítélőtáblával szemben a Kúria végül úgy döntött, hogy a személyiségi jog alapján nem lehet jóvátenni a címer megváltoztatását mint szerződésszegő magatartást.

A Kúria döntése után az UTE panaszt tett az Alkotmánybíróságon (AB), azt kérve, hogy végezzék el az ügy alkotmányos felülvizsgálatát, és az alaptörvény több pontjának megsértése miatt semmisítsék meg a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét az azt megerősítő kúriai határozattal együtt. A futballcsapat ezzel visszakaphatná a régi címerét, amely nemcsak az UTE, hanem az egész városrész számára fontos szimbólum.

A szokásos határidőket figyelembe véve az ügy várhatóan hamarosan az AB plénuma elé kerül – írta a Magyar Nemzet.

Legfrissebb hírek

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Paragrafusbújócska – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.09.19. 23:26

Elengedheti az Újpest a stadionépítés helyszínét: „Rengeteg pénzbe kerül, el tudjuk költeni másra is”

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 15:44

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Négy gól, FTC-bánat és Újpest-öröm – ilyen volt képekben az ikszes derbi a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:42

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 21:11