Videó: amikor a Videoton légiósa olyan öngólt csavart, amelyet sosem felejtünk el

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2020.05.08. 10:21
null
Fotó: Czeglédy Zsolt
A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Most tizenkét évet megyünk vissza az időben, a magyar futball egyik leghíresebb öngóljáért.

A Videoton szlovák légiósa, az 1983-ban született Pavol Durica elképesztően nagy gólt lőtt saját csapata kapujába, és nem akármilyen körülmények között: 2008-ban Magyar Kupa-mérkőzésre érkezett a székesfehérvári csapat Debrecenbe, és hosszabbításra állt a kétmérkőzéses párharc, amikor Dombi Tibor kiharcolta a maga szokásos tizenegyesét. A 86. percben jártunk már, és Takács Zoltán lövését kivédte Sebők Zsolt, csakhogy a labda visszapattant a debreceni játékos elé, aki elől Durica jobbal felszabadított – védhetetlen erővel saját kapujuk bal felső sarkába.

A légiós ezzel egy csapásra „világsztár” lett, az öngólgyűjtemények kihagyhatatlan alakja. Durica bő egy hónapot töltött a Vidinél, négy mérkőzés után a tartalékokhoz irányították át, majd miután ott nem jelent meg, felbontották a kölcsönszerződését. A DVSC továbbjutott a nyolcaddöntőből, végül meg is nyerte a sorozatot.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35