NB I: 39 pont, amellyel eddig lehetetlen volt kiesni az élvonalból

2020.06.29. 15:08
null
Kondás Elemér nem ezért tért vissza a Debrecenhez (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
A Debreceni VSC labdarúgócsapata 33 mérkőzésen 39 pontot gyűjtve búcsúzott szombaton az NB I-től. Mióta 33 mérkőzésest rendeznek az élvonalban, ennyi ponttal mindig kényelmesen bent lehetett maradni, mondhatni, már-már lehetetlen volt kiesni – az origo.hu írása a bennmaradáshoz szükséges pontmennyiségről.

 

A hazai élvonalban a 2015–2016-os idényben vezette be az MLSZ a 12 csapatos, 33 mérkőzéses bajnoki rendszert, amelyikben összesen 99 pontot lehet gyűjteni, ha egy csapat valamennyi mérkőzését megnyeri. Ilyenre még nem volt példa, eddig a Ferencváros 76 pontos idei, illetve 2016-os szereplése számít a legjobb eredménynek. A tabella alsó felében is elég egyértelmű a helyzet: az elmúlt öt idényben 30 pontnál kevesebbet gyűjtő csapat nem tudott bent maradni az élvonalban.

Leírtuk már és biztos sokan, sokszor le fogják írni, hogy az idei évadban páratlanul sűrű volt az NB I középmezőnye: míg az FTC és a Mol Fehérvár kiemelkedett az élen, addig a bronzéremért csatázó Puskás Akadémia és a Mezőkövesd már kilenc, illetve 13 ponttal volt a második fehérváriak mögött, míg a mezőny többi csapata jóformán egész tavasszal (nyáron) a kiesés elől menekült (kivéve a Kaposvárt, amelyikről nagyjából októberben tudni lehetett, hogy menthetetlen). Végül az 5. helyen záró (és kupagyőztes) Honvéd 44 pontot kapart össze, ami csupán öt ponttal több mint a Loki 39 pontja.

A teljes cikk ide kattintva elolvasható.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 7 3 58–24 +34 76
2. Mol Fehérvár FC 33 18 9 6 56–29 +27 63
3. Puskás Akadémia FC 33 14 12 7 52–41 +11 54
4. Mezőkövesd Zsóry FC 33 14 8 11 42–31 +11 50
5. Budapest Honvéd 33 12 8 13 36–44 –8 44
6. Újpest FC 33 12 7 14 45–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC 33 11 10 12 51–44 +7 43
8. Kisvárda 33 12 6 15 42–43 –1 42
9. Diósgyőri VTK 33 12 5 16 40–52 –12 41
10. Paksi FC 33 11 8 14 46–53 –7 41
11. Debreceni VSC 33 11 6 16 48–57 –9 39
12. Kaposvári Rákóczi FC 33 4 2 27 27–80 –53 14

 

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Videók: öngóllal kapott ki az ETO; a Köbenhavn három gólig jutott Debrecenben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50