Budafok: a rutinos középpályásra immár nem játékosként számítanak

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 18:19
null
Veszelinov Vladimir játékosmegfigyelő lett (Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté)
Új szerepkörben bizonyíthat Veszelinov Vladimir, az élvonalba idén feljutó Budafoki MTE 36 esztendős labdarúgója.

A szabadkai származású Veszelinov 2016-ban igazolt a fővárosi együtteshez. Első idényében alapembere volt az NB III-ban aranyérmet szerző csapatnak.

A budafokimte.hu tájékoztatása szerint Veszelinov felhagyott a profi futballal, s játékosmegfigyelőként dolgozik tovább a klubnál.

„Olyan típusú játékosokat keresünk, akik tökéletesen beleillenek a klub koncepciójába – nyilatkozta Veszelinov Vladimir. Az én teendőm, hogy megtaláljam a megfelelő labdarúgókat és a lehető legtöbb információt szerezzem meg róluk. Ismernem kell a piacot, kapcsolatokat építenem a klubokkal, mérkőzésekre utaznom, többször látnom a pályán a kiszemelt játékost, végül pedig a véleményemmel kell segítenem a döntéshozatalt. Menni, nézni, megtalálni. Ez az európai topkluboknál is így működik. A klub filozófiájának megfelelően a határon túli, magyar származású futballistákra kiemelten figyelünk. A vajdasági régióban vagy épp Eszék környékén sok tehetséget lehet találni. Olyanokat, akik később akár a magyar válogatottban is bemutatkozhatnak. Az is a feladatom része, hogy ezeket a játékosokat – amennyiben minden szempontból megfelelőek a BMTE számára – ne hagyjam elkallódni.”

Veszelinov az előző idényben három NB II-es és két Magyar Kupa-találkozón lépett pályára a Budafok színeiben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE FC, kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (Budaörs), Oláh Bálint (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Takács Ronald (szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bese Balázs (MTK Budapest), Skribek Alen Puskás Akadémia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs (III. Kerület), Veszelinov Vladimir (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: Farkas Bálint (Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (Diósgyőri VTK – onnan FC Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
7 órája

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
14 órája

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 17:00

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 10:16

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 14:53

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Magabiztosan győzte le a Szeged a Budafokot

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 16:50

Megvan, mikor pótolják a hét elején elmaradt NB II-es bajnokit

Labdarúgó NB II
2025.10.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik