NB I: gólok, lapok, adatok – a 2019–2020-as idény infografikán

Vágólapra másolva!
2020.07.04. 07:24
null
Sigér Dávid (balra) bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, Cseri Tamás kupadöntőbe jutott a Mezőkövesddel (Fotó: Micheller Szilvia)
Véglegesen lezárjuk a 2019–2020-as NB I-es idényt, amelyben fontos szerepet kaptak a gólok, a szerzett és kapott büntetők, a sárga és piros lapok, de a nézőszám és a gólok negyedóránkénti eloszlása sem elhanyagolandó.

 

Véget ért a 2019–2020-as idény az élvonalban, így elérkezett a számvetés ideje. Kedden ismertettük már a lapunk tudósítói által adott osztályzatok alapján elkészülő abszolút rangsort, másnap a posztonkéntit, illetve csütörtökön a teljes góllövőlista mellett megismerhettük a gólkirály Radó András valamennyi góljának történetét. Tegnapi számunkban a játékvezetők teljesítményét értékeltük, befejezésként pedig a statisztikai érdekességek kerülnek előtérbe.

Az őszi szezonban az átlagnézőszám az elmúlt négy idényt tekintve a második legmagasabb volt, s vélhetően a tavasszal is háromezer felett maradt volna, de a koronavírus-járvány következtében a zárt kapus mérkőzések, illetve a korlátozott kapacitással megrendezhető bajnokik lerontották a statisztikai adatokat.

Az idényben összesen 543 gólt szereztek a csapatok, a legtöbbet, 104-et a 76. és 90. perc között, s harminc gól a hosszabbításban is esett. A legtöbb sárga lapot (94) a Kisvárda kapta, igaz, ebben az idényben már a kispadon ülő játékosok és a szakmai stáb tagjai is szigorúbb elbírálásban részesültek a játékvezetők részéről. A legtöbb tizenegyest a ZTE FC végezhette el, s tizenegyből nyolcat értékesített is.

NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Az érem két oldala: mennyit ér ez a 10. hely a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.30. 06:33

Férfi kézilabda Eb: értékelje a magyar válogatott játékosainak teljesítményét!

Kézilabda
2026.01.28. 19:35

Három gólt szerzett, és 2005 után újra nyert a Ferencváros otthonában az ETO

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 20:07

Felcsúti győzelemmel rajtolt a biztosan egy napig élre álló Paks

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 21:41
Ezek is érdekelhetik