Újpest: „A dolgok mögé nem lát senki” – Zsótért nem marasztalták

2020.07.07. 19:05
null
Zsótér Donát három idény után elköszönt az Újpesttől (Fotó: Török Attila)
Zsótér Donátot meg sem próbálták marasztalni a Megyeri úton – derül ki a középpályás búcsúleveléből. A 24 esztendős labdarúgó, aki három év és több mint 100 tétmérkőzés után, szerződése lejártával köszönt el a lila-fehérektől, sejtelmesen úgy fogalmazott: „Sokan elítélhetnek, de a dolgok mögé nem lát senki, csak az, aki ezt átéli.”

Ahogyan arról a lila-fehér klub hivatalos honlapja korábban már beszámolt, szerződése lejártával Zsótér Donát is új csapathoz szerződik a nyáron, és elhagyja a Megyeri utat.

„Nagyon hálás vagyok ezért az elmúlt három évért, amit ennek a klubnak a színeiben tölthettem el. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nagy múltú klubban játszhattam, de itt az idő a változásra, és új kihívások elé nézni – kezdte az Instagramon közzétett, az Újpest-családnak címzett búcsúlevelét Zsótér. Fájó szívvel ugyan, de búcsúzok, sokan elítélhetnek, de a dolgok mögé nem lát senki, csak az, aki ezt átéli. Nem marasztaltak ugyan, de rengeteget köszönhetek az Újpestnek, hiszen megnyertük a Magyar Kupát, bronzérmet ünnepelhettünk, Európa-liga-selejtezőt játszhattunk olyan neves csapattal, mint a Sevilla, amely ellen eredményes tudtam lenni. Csapatkapitány is lehettem, és innen hívtak be a felnőttválogatott keretébe is.”

A 24 éves középpályást a nagy góljai, látványos megoldásai mellett sokszor érte kritika is, volt edzője, Nebojsa Vignjevics nemegyszer öncélúnak titulálta a játékát, amivel az újpesti publikum egy része is egyetértett.

ZSÓTÉR GÓLJA A 2018-AS KUPADÖNTŐBEN

„Köszönöm a szurkolóknak, akik mindig hittek bennem, és azoknak is, akik szidtak, pedig nem ismernek, csak egy képet látnak rólam. A közeli hozzátartozóim, barátaim, családom tudják, miken mentem keresztül az elmúlt évek alatt, és örülök, hogy a sok nehéz időszak megtanított még jobban küzdeni, hajtani: hogy soha se adjam fel! Új fejezet kezdődik az életemben... de sohasem feledem az itt eltöltött éveket” – mondott köszönetet az Újpest lejáró szerződésű középpályása.

Zsótér 2017 nyarán mutatkozott be, összesen 101 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett lila-fehérben, illetve 19 gólpasszt is kiosztott: köztük a visszaemlékezésében is leírt, Sevilla elleni El-találattal. Továbbá a 2018-as, Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-döntőben is emlékezetes gólt vágott a felcsúti kapuba, ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett az Újpest tizedik MK-sikerében.

Az Újpest múlt hét hétfőn (Zsótérral együtt) öt távozót jelentett be – a másik oldalon Nikola Mitrovics az első érkező.



Legfrissebb hírek

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
16 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
16 órája

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
18 órája

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Angyalföldi örömmel pörgött fel, lila ünnepekkel folytatódott, szelfivel végződött – képeken az Újpest–Vasas bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 22:55

Vezetett a Vasas, de bő tíz perc alatt három góllal válaszolva nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:22

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kispest, a ZTE a tabella utolsó helyére csúszott hátra

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 18:55

Haraszti-bomba a jobb felsőben, hazai csattanó a végén – képeken a Nyíregyháza–Paks NB I-es bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 17:28