Honvéd: három évre aláírt a klub egyik nagy tehetsége

K. Zs.K. Zs.
2020.08.11. 10:39
null
Szendrei Norbert (balra) az Újpest elleni júniusi bajnokin (Fotó: Török Attila)
Szendrei Norbert, a Honvéd utánpótlás-válogatott középpályása szerződést hosszabbított, további három évre aláírt a kispesti labdarúgóklubhoz.

 

„Fiatalon már kaptam profi szerződést, de felnőttként ez az első, nagyon boldog vagyok, fontos lépés a karrieremben ez a megállapodás – idézi a honvedfc.hu Szendrei Norbertet. – A koronavírus utáni időszak volt mindennek az alapja, ha akkor nem sikerül megragadni a lehetőséget, akkor elképzelhető, hogy most nem állok itt. Az előző bajnokság korábbi részében az NB III-as csapatban játszottam, de végig ott lebegett előttem a cél, hogy meghatározó tagja akarok lenni a Honvédnak, ez adott motivációt egy-egy nehezebb pillanatban is.”

A több mint nyolc éve a Honvédban pallérozódó Szendrei 2018 májusában, 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, eddigi 15 élvonalbeli találkozóján – amelyek közül nyolcat a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után játszott – egy gólt szerzett.

A 20 esztendős középpályás jelenleg combsérüléssel küzd.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
11 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00