Kisvárda: volt Villa-szélső érkezhet, Hollandiából igazoltak támadót

B. L.B. L.
2020.08.10. 20:49
null
Alekszandar Tonev (balra) Eden Hazard ellen is küzdött a PL-ben (Fotó: AFP)
A bolgár labdarúgással kapcsolatban jól értesült Metodi Sumanov a Twitteren arról számolt be, a 29-szeres válogatott Alekszandar Tonev közel áll ahhoz, hogy a Kisvárda futballistája legyen.

 

Tonev a 2013–2014-es idényben húsz mérkőzésen lépett pályára a PL-ben szereplő Aston Villában, egy idénnyel később pedig 13-szor a skót bajnok és Ligakupa-győztes Celticben.

Ezt követően volt az olasz élvonalbeli Crotone és Frosinone játékosa is, legutóbb pedig a bolgár Botev Plovdivban szerepelt.

A 30 éves balszélső szerződése az idény végén lejárt, így szabadon igazolhatóként kereshet klubot – teszi hozzá Metodi Sumanov.

 

Hír még a kisvárdai klubbal kapcsolatban, hogy szerződtették a Go Ahead Eaglestől Jaroslav Navrátilt. Az elsősorban jobb oldali szélsőként bevethető cseh labdarúgó hét és fél év után hagyta el az országot, az előző idényben 29 másodosztályú mérkőzésen szerepelve három gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Driton Camaj
(montenegrói-albán, FK Iszkra Danilovgrad – Montenegró), Niko Datkovic (horvát, Cracovia – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Vasas), Jaroslav Navrátil (cseh, Go Ahead Eagles – Hollandia), Lazar Zlicsics (szerb-magyar, Vozsdovac)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, Diósgyőri VTK), Alekszandar Tonev (bolgár, Botev Plovdiv – Bulgária)
Távozók: Theodorosz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román, szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, FK Indjija – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók: Zöldesi Illés (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Jaroslav Navrátil Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
Jaroslav Navrátil Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
13 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
13 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27