Futsal NB I: 53 alapszakaszi meccs után megszakadt a Berettyó nagy sorozata

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 20:03
null
Hajmási Milán duplázott az MVFC ellen (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
A férfi futsal NB I alapszakaszában 53-szor lépett úgy pályára az MVFC Berettyóújfalu, hogy egyetlen ellenfele sem tudta legyőzni. A nagy sorozat a 2020–2021-es idény 4. fordulójában véget ért, az MVFC hazai pályán a Haladással szemben maradt alul.

 

A 4. forduló rangadója egyértelműen a két még veretlen együttes találkozója. Az MVFC és a Haladás is három győzelemmel startolt, a több lőtt gól a Hali, a kevesebb kapott a Berettyó mellett szólt a kezdés előtt. A hazai pálya, s az alapszakaszban immáron 53 meccses veretlenségi sorozat szintén az MVFC felé húzta a mérleg nyelvét: csakhogy épp a szombathelyi együttes az, amely miatt az alapszakasz szócskát oda kell biggyeszteni a Mezei-Vill sorozata mellé. A 2018–2019-es bajnoki fináléban, eddigi utolsó magyar csapatként a Haladás tudta megverni a Berettyóújfalut. Más kérdés, hogy az aranyérem így is az MVFC játékosainak nyakába került – csakúgy, mint az előző évadban.

A találkozó valódi presztízscsata volt tehát, s ez a hangulaton és a színvonalon is meglátszott. Az első találatot a hazai csapat jegyezte, a rutinos spanyol, Alvarito vette be a vendégkaput a 14. percben. Ám a fordulás után viszonylag hamar, a meccs 25. percében egyenlített a Haladás Hajmási Milán révén. Hajmási a 35. percben a második gólját is megszerezte – ezzel pedig, mint kiderült, bravúrgyőzelemhez segítette Juanra, azaz Juan Ramón Calvo Rodríguez alakulatát.

A pénteki játéknap másik összecsapásán a 6. helyen álló Dunaferr az 5. helyezett Kecskeméttel 2–2-es döntetlent játszott.

FUTSAL NB I
4. FORDULÓ
Berettyóújfalu–Haladás 1–2
(Alvarito 14., ill. Hajmási 25., 35.)
Később
Dunaferr–Kecskemét 2–2
(Hinojosa 31., Horváth Benedek 32., ill. Scserban 6., Simics 34.,)

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik