Újpest: megvan a 10. távozó is, Calcan Romániában folytatja

K. T. I.K. T. I.
2020.09.08. 17:09
null
Calcan nem maradt túl sokáig lila-fehérben (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC színeiben 11 tétmérkőzésen szereplő és két gólt szerző Andreias Calcan hazatért és a román Politehnica Iasinál folytatja a karrierjét.


„Andreias Calcan januárbanérkezett csapatunkhoz, ahol mindjárt két szép találattal tette le névjegyét, de ezt követően egyre kevesebb szerephez jutott. Összesen kilenc bajnokin és két kupamérkőzésen lépett pályára lila-fehér mezben”
– írja távozó szélsőjéről az ujpestfc.hu.

A román szélső a Politehnica Iasi együtteséhez szerződött. Román sajtóhírek szerint a 26 éves labdarúgó felbontotta a szerződését a Megyeri úton, és ezt követően, ingyen igazolható játékosként írt alá új, román klubjához. Az Újpest FC hivatalos honlapja ezzel ellentétben az írta: „megszületett a megállapodás a két klub között.”

Az átigazolási díjról egyik klub sem közölt adatot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jovan Baosics (montenegrói, FK Zeta – Montenegró), Miroszlav Bjelos (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Lirim Kastrati (koszovói, Bologna – Olaszország), Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, Chambly – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd, legutóbb kölcsönben Macsva Sabac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, Göztepe SK – Törökország), Andreias Calcan (román, Politehnica Iasi – Románia), Filipovics Marko (Bicskei TC – kölcsön után végleg), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Zalaegerszegi TE FC), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként), Jakub Sedlácek (szlovák, szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
46 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
4 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
6 órája

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
20 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 19:28

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21