Honvéd: Bódog ismét koronavírusos, nem lesz ott Felcsúton

I. SZ.I. SZ.
2020.11.04. 11:37
null
Bódog Tamás újabb meccset hagy ki a koronavírus miatt (Fotó: Török Attila)
Bódog Tamásnak újra pozitív lett a koronavírustesztje, így nem ülhet le a Honvéd kispadjára a Puskás Akadémia elleni szerdai bajnokin.

A Honvéd október 24-én arról számolt be, hogy vezetőedzője koronavírusos, ezért a Paks elleni bajnokin Vezér Ádám kapusedző helyettesíti.

Aztán október 31-én Bódog tesztje negatív lett, így a Mezőkövesd elleni bajnokin már ő irányította a csapatot.

Csakhogy a Honvéd szerda délelőtt arról számolt be, hogy a vezetőedző ismét koronavírusos lett.

„A szakvezető a karanténidőszak letelte után, két negatív teszt birtokában tért vissza a Mezőkövesd elleni bajnokin a kispadra, amelyet szokás szerint újabb tesztek követtek. Az azóta elvégzett vizsgálatok azonban ismét kimutatták a vírust a szervezetében, így a PAFC elleni bajnokit vezetőedzőnk nélküle kell megvívnunk” – írta közleményében a fővárosi klub.

A Honvéd azt is bejelentette, hogy Bódog távollétében Klausz László ül a kispadra a Puskás Akadémia ellen.

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
Paks–Újpest 1–2Paks, Városi Stadion Farkas Ádám
3870
ZTE–Mol Fehérvár 3–3
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő 4375
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP
DVTK–Mezőkövesd 2–1
Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
5099
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
Budafok–Kisvárda 2–1
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Pintér Csaba
2000
NOVEMBER 4., SZERDA
15.30: Puskás Akadémia–Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
Erdős József
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 – 15–4 +11 17
2. Mol Fehérvár 8 4 4 – 21–11 +10 16
3. Paksi FC 9 4 2 3 15–14 +1 14
4. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
5. Kisvárda 8 4 1 3 11–12 –1 13
6. MTK Budapest 9 3 3 3 14–13 +1 12
7. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1 11
8. Újpest FC 9 3 1 5 11–21 –10 10
9. Puskás Akadémia 8 3 – 5 10–15 –5 9
10. Budapest Honvéd 8 2 3 3 14–14 0 9
11. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3 8
12. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 11–14 –3 7
Legfrissebb hírek

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43