MTK: Az Újpest fotósának is volt néhány keresetlen szava hozzánk – Boris

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.11.01. 18:59
null
Michael Boris szerint furcsa volt a fogadtatás Újpesten (Fotó: Török Attila)
A sok-sok koronavírus-fertőzött miatt roppant tartalékosan felálló Újpest nem tudott csodát tenni, az MTK biztosan győzött a Megyeri úton a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az MTK trénere, Michael Boris elégedett volt csapata játékával.

„Természetesen nagyon más volt ez a meccs, mint amire három hete számítani lehetett, de erről az újságok már mindent megírtak. Jól kezdtük a találkozót, korán szereztünk három gólt, de voltak még lehetőségeink. A szünet után feljavult az Újpest, mi viszont belőttük a negyedik gólt.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: milyen volt ilyen ellenséges hangulatban játszani, hiszen a lelátóról folyamatosan sportszerűtlennek bélyegezték meg őket azért, hogy a hazaiak kérése ellenére nem mentek bele a halasztásba.

„Nagyon nehéz volt ilyen körülmények között játszani, emiatt én is máshogy viselkedtem a padon, szinte végig ültem. A fogadtatás furcsa volt, például az Újpest fotósának is volt néhány keresetlen szava hozzánk. A bemelegítés során és a szurkolókon is éreztem a feszültséget. Ez nehéz szituáció mindenki számára, de úgy döntöttünk, nem halasztunk, mert más időpontban számunkra lett volna kedvezőtlen. Nekünk is sok a hiányzónk, nem tudtunk a legjobb csapatunkkal kiállni.”

Az Újpestet az NB III-as csapat trénere, Mundi Viktor irányította – igaz, csak a lelátóról, mert ő sem ülhetett le a kispadra.

„Az első félidőben a nagy drukk dekoncentráltsághoz vezetett védekezésben. Ezen a szinten nem lehet ilyen gólokat kapni, magasan jobb volt nálunk az MTK. A szünetben azért megbeszéltük, hogy bátrabb játékra törekszünk, ez sikerült is. A fizikai állapotunk nem engedte meg a folyamatos letámadást, ami eredményre vezet az MTK ellen, de néha meg tudtuk csinálni, a második félidő így vállalható volt.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Újpest–MTK 0–4 (Prosser 4., 10., Miovszki 18., 90+3.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1150néző.Vezette:Solymosi

A meccs összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

NB I, 2020–2021, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 31., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC 1–2
Felcsút,Pancho Aréna789Zierkelbach Péter
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1582Káprály Mihály
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó7267Karakó Ferenc
NOVEMBER 1.,VASÁRNAP
Budafoki MTE–Paksi FC 2–3
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep1250Erdős József
Újpest FC–MTK Budapest 0–4
Budapest,Szusza Ferenc Stadion1150Solymosi Péter
18.30:Kisvárda–Diósgyőri VTK (Tv:M4 Sport)
Kisvárda,Várkerti StadionBogár Gergő
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 15–4 +11 17
2. Mol Fehérvár 8 4 4 21–11 +10 16
3. Paksi FC 9 4 2 3 15–14 +1 14
4. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
5. MTK Budapest 9 3 3 3 14–13 +1 12
6. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1 11
7. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
8. Újpest FC 9 3 1 5 11–21 –10 10
9. Puskás Akadémia 8 3 5 10–15 –5 9
10. Budapest Honvéd 8 2 3 3 14–14 0 9
11. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3 8
12. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 11–13 –2 7
Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09