NB I: az Újpest nem áll ki pénteken a DVTK ellen – hivatalos

2020.11.04. 11:26
null
Az Újpest nem áll ki a DVTK ellen (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, nem lép pályára a labdarúgó NB I következő fordulójában a Diósgyőri VTK elleni bajnoki mérkőzésen.

A fővárosi alakulat halasztási kérelemmel fordult a DVTK-hoz, mert a koronavírus-járvány miatt játékosainak többsége nem bevethető. A diósgyőriek – az MTK-hoz hasonlóan – nem mentek bele a halasztásba a sűrű versenynaptárra (is) hivatkozva.

Az Újpest az NB I kilencedik fordulójában több ifjúsági játékossal a kezdőcsapatban 4–0-s vereséget szenvedett az MTK-tól.

A lila-fehérek közleményében az áll, a felnőttcsapat 25 fős keretéből csak két futballistának lett negatív a legutóbbi tesztje, sőt az U19-es játékosok közül többen pozitív mintát adtak.

Az újpestiek azt írták, megértik a DVTK döntését, s remélik, más klub nem kerül hasonló helyzetbe.

A klub úgy döntött, a járvány terjedése miatt nem kockáztat, ezért nem áll ki a Diósgyőr ellen. „Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Az Újpest beadta a hivatalos kérelmet a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, amely hamarosan elbírálja az esetet.

A seregható miskolci gárda a tizedik fordulóban pénteken 20 órától látta volna vendégül az Újpestet. Az MLSZ várhatóan játék nélkül a DVTK-nak ítéli a három pontot.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Az MLSZ helyzetjelentést adott Bolla Bendegúz sérüléséről

Magyar válogatott
2026.09.29. 12:36

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.09.26. 22:39