Történelmi figura volt – nekrológ Laczkó Mihályról

Nagy formátumú emberrel leszünk szegényebbek.

Legyinthetnek, hogy mit példálózom itt egy MLSZ-elnökkel, válaszom csak annyi, hogy történelmi figura volt.

A szövetség élén azért, mert ő volt az első, akit a háború után nem kineveztek, felkértek (ami ugyanaz pepitában), hanem megválasztottak. És aki a rendszerváltás máig tisztán nem láttatott forgatagában megpróbálta rendbe tenni a magyar futballt. Harcolva a hatalommal, a klubokkal – mindenkivel.

Olthatatlan szerelemből.

Miniszterelnöként Horn Gyula egyértelműen fogalmazott, ezt mondta: „Verjétek végig a világot, és akkor minden lesz.” Az elnök visszakérdezett, noha tudta a választ: „Kikkel, hogyan és miből?”

Nem voltak illúziói a honi futballközeggel kapcsolatban, próbált a tisztaság felé törni, ám arra nem volt hajlandó, hogy följelentgesse a klubokat, a klubvezetőket, igyekezett a lelkükre hatni, ők pedig az érezhető jóindulatot arra használták föl, hogy – visszaéljenek vele.

Fölötte állt mindazokon, akikkel csatázott. Köszönhetően annak is, hogy a békés megyei Laczkó családban – ő mondta így – nem tévesztették össze az integráljelet a franciakulccsal, arra utalva, hogy mind a hat gyerek diplomás ember lett. Ő a kábelgyárban küzdötte föl magát a vezérigazgatói posztig, hatvankét szabadalma bizonyítja, hogy nem érdemtelenül.

Sohasem mondta, ám biztosan érezte, hogy percemberkékkel kell megküzdenie, hogy közelebb kerüljön céljaihoz. Ehhez legyen elég annyi, hogy amikor a magyar válogatott 1997 októberében Helsinkiben kiharcolta az vb-pótselejtező jogát, a hatalom képviselője a magyar csapat ellen drukkolt, mert – mint megsúgta – Horn „elvtárs” nem akar a futballra áldozni.

Hősiesen tűrte, mint általában a megpróbáltatásokat.

Megérdemli a tiszteletteljes főhajtást – és nem csupán tőlem.