Bp. Honvéd: izraeli-román védő érkezett Kispestre – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 11:15
null
Nir Bardea (balra) aláírt Kispesten (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be az izraeli FC Asdodtól érkező 24 éves középhátvéd, Nir Bardea szerződtetését.

A 189 centiméter magas belső védő lehetséges Kispestre igazolásáról izraeli sajtóhírekre hivatkozva már a hét elején beszámoltunk,s csütörtökön a Honvéd megerősítette a transzfert.

Bardea átigazolási díj ellenében – izraeli sajtóhírek szerint 150 ezer euróért – érkezett a kispesti klubhoz, amelynél kétéves, hosszabbítási opciót magában foglaló szerződést írt alá.

A román-izraeli kettős állampolgárságú futballista az izraeli FC Asdodban nevelkedett, korábban szerepelt a helyi U21-es válogatottban. Profi karrierje során másik együttesben eddig nem játszott, az Asdodban 99 tétmeccsen lépett pályára, öt gólt szerzett. Kispesten Pisont István lesz az edzője, aki játékos-pályafutása során négy izraeli klubban is játszott, köztük az Asdodban is.

„Mindenképpen szerettük volna növelni a védelem közepén bevethető játékosok számát. Nir Bardea személyében egy jó felépítésű középhátvédet sikerült megszerezni, aki az elmúlt két évben csapata meghatározó tagja volt” – mondta Kun Gábor ügyvezető a klub hivatalos honlapján.

Bőle Lukács és Nagy Dominik után Bardea a Honvéd harmadik téli szerzeménye.


TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nir Bardea (izraeli-román, FC Asdod – Izrael), Nagy Dominik (szabadon igazolhatóként, legutóbb Legia Warszawa – Lengyelország), Bőle Lukács (szabadon igazolhatóként, legutóbb a Ferencváros kölcsönjátékosaként ZTE FC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Erdei Gábor (III. kerület),Jesse González (amerikai-mexikói, szabadon igazolhatóként, legutóbb FC Dallas – Egyesült Államok), Lukas Klemenz (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország)
Távozók: Kálnoki-Kis Dávid (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
5 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik