DVTK: profi szerződést kötött a korosztályos válogatott játékos

2021.01.14. 09:13
A Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, a 2004-es születésű Jurek Gábor profi szerződést írt alá az NB I-es klubbal.

A 16 esztendős Jurek Gábor Szikszón született, Encsen kezdett el futballozni, 2016-ban igazolt a DVTK-hoz. A korosztályos válogatott játékos a mostani idényben saját korosztályában, az U17-es kiemelt bajnokságban tizenegy bajnoki meccsen összesen nyolcszor volt eredményes, az U19-esek között két mérkőzésen lépett pályára, s a DVTK NB III-as tartalékcsapatánál egyszer keretbe került.

„A profi szerződés fontos mérföldkő a pályafutásom során – idézi a dvtk.eu Jurek Gábort. – Ez egy komoly lépcsőfok, bízom benne, hogy sok hasonló lesz még az életemben. Hatalmas ösztönzés számomra, csak előre tekintek, és azért dolgozom, hogy hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre jobb legyek. Eddig is igyekeztem a maximumumot nyújtani, ami hellyel-közzel sikerült is, ennek lett az eredménye, hogy megkaphattam az első profi szerződésemet a DVTK-nál. Az elmúlt években részese lehetettem az akadémia fejlődésének is, a mostani helyzetet össze sem lehet hasonlítani a kezdeti időszakkal. Most már minden adott a minőségi munkához, de természetesen a csapattársak is kellettek ahhoz, hogy sikeres legyek. Idén az a legfontosabb, hogy előbb a tartalékcsapatban stabilan megvessem a lábam, utána pedig egyértelműen a felnőttek között szeretnék bizonyítani. Nagy álmom, hogy idővel bemutatkozzam a DVTK NB I-es együttesében is.”

„Jurek Gábor fejlődése már a Diósgyőrbe kerülésem óta nyitott könyv előttem, hiszen kollégáim évek óta rendszeresen felhívták a figyelmemet az akkor még gyerekként pallérozódó Gábor teljesítményére – így Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. – Úgy gondolom, hogy ez a fejlődés azóta is töretlen, ami alapján rászolgált arra a bizalomra, hogy hosszú távon is számoljunk vele. Ez a profi szerződés egy megelőlegezett bizalom, ami egyben nagy felelősséggel is jár számára, hiszen példaként kell szolgálnia a mögötte lévő korosztályos játékosoknak. Ez a szerződés hosszú távú folyamat kezdete a felnőttfutball rögös világában, de biztos vagyok benne, hogy Gábor képes arra, hogy ezt az utat sikeresen bejárja. Kifejezetten örülök annak is, hogy így újabb tehetséges labdarúgót sikerült megtartanunk a klub számára.”

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Goran Milovic (horvát, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Artur Pikk (észt, KuPS – Finnország), Diego Zivulic (horvát, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: Alen Grgic (horvát, NK Osijek – Horvátország), Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország, legutóbb kölcsönben Lech Poznan – Lengyelország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor
Kiszemeltek: Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Maccabi Petah Tikva – Izrael), Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Jurek Gábor: Remélem, majd jön a gól is, de ha nyerünk, mindenki elégedett lehet

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21