NB I: az MTK már szombaton, a PAFC január 5-én kezd

K. T. I.K. T. I.
2021.01.01. 17:53
null
A Puskás Akadémia belföldön edzőtáborozik (Fotó: Micheller Szilvia)
Az MTK Budapest már az új év második napján elkezdi a felkészülést a tavaszi idényre, a Puskás Akadémia viszont csak jövő hét elején, január 5-én áll munkába – tudtuk meg a klubok honlapjáról.

 

„Jövő hét elejétől ismét együtt készül a tavaszi idény kihívásaira első osztályú csapatunk” – olvasható a Puskás Akadémia weboldalán.

Szolnoki Rolandék január 5-én reggel orvosi vizsgálaton vesznek részt, majd délután már együtt edzenek. A koronavírus-helyzet miatt az ilyenkor szokásos külföldi edzőtábor elmarad, a felkészülést teljes egészében idehaza végzi az együttes, amely a tervek szerint két edzőmérkőzést vív a rajtig.

Az MTK Budapest honlapján megjelentek szerint a fővárosi klub is orvosi vizsgálatokkal és PCR-, illetve antigénteszttel kezdi a felkészülést. Két nappal később a keret edzőtáborba utazik, amely egészen 16-ig tart, a helyszíne Telki lesz.

Az első osztály küzdelmei a január 23-i hétvégén kezdődnek, a Puskás Akadémia a Ferencvárossal, az MTK a Budafokkal találkozik.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47