NB I: Csak Csontoson múlik, mit hoz ki magából – Rebrov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.01.28. 07:53
null
Szerhij Rebrov szerint Csontos Dominikban (balra) nagy lehetőség rejlik (Fotó: Török Attila)
Az 5. fordulóból most bepótolt NB I-es mérkőzésen a Budafok 3–0-ra kikapott odahaza a címvédő és éllovas Ferencvárostól. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov azzal kezdte: örül, hogy két nyeretlen meccs után csapata önbizalom-növelő győzelmet aratott.

„Sok helyzetet kialakítottunk, nagyon fontos, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést, és készülünk a következő találkozóra.”

A Fradi második gólját a Lasa Dvali sérülése miatt csereként beálló Csontos Dominik szerezte, akinek a harmadik NB I-es találkozóján ez volt az első találata.

„Még csupán tizennyolc éves, nagyon sok lehetőség rejlik benne, csak rajta múlik, hogy mit hoz ki magából. Örülök, hogy az első csapatban tud játszani, és meglátjuk, mit hoz számára a jövő.”

Az FTC ezzel a győzelemmel 10 pontosra növelte az előnyét a Kisvárdán vereséget szenvedő Mol Fehérvár előtt.

„Még mindig van hátra tizenhat meccs, csak most vagyunk túl a felén a szezonnak” – reagált a felvetésre szűkszavúan az ukrán tréner.

A Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba elismerte, hogy a vendégek megérdemelt győzelmet arattak.

„A mérkőzés képe alapján az bánt, hogy két tizenegyesből és egy oldalszabadrúgásból kaptuk a gólokat. Egygólos hátrányban még bíztam a pontszerzésben, viszont a második után úgy éreztem, hogy eldőlt a meccs. Becsülettel csinálták a srácok, de kijött a különbség. A Ferencváros tényleg nagyon jó csapat, egyelőre nekünk nem vele kell felvennünk a versenyt. Jönnek a következő összecsapások, nekünk azok a legfontosabbak most már.”

LABDARÚGÓ NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

BUDAFOK–FERENCVÁROS 0–3 (Uzuni 25. – 11-esből, Csontos D. 58., Haratin 67. – 11-esből)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Iványi

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08