Budafok: Más klubok számára is példa lehet az itteni gondolkodásmód – Zeke

2021.02.08. 11:26
null
Zeke Márió örül annak, hogy Budafokra került (Fotó: budafokimte.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budafokot erősítő Zeke Márió a Mol Fehérvártól érkezett az idény végig kölcsönbe. A 20 éves balhátvéd új csapatának klubfilozófiáját méltatta.

 

A MOL Fehérvártól januárban kölcsönvett Zeke Márió úgy érzi, sikerült hamar beilleszkednie, a jövője szempontjából pedig óriási lehetőséget jelent, hogy Budafokra került.

„A BMTE filozófiája miatt egyből rábólintottam a budafoki ajánlatra, tudtam, hogy jól alakul a jövőm, ha idejövök – olvasható Zeke Márió szavai a klub honlapján. – Más klubok számára is példa lehet az itteni gondolkodásmód. A magyar fiatalok megkapják az esélyt arra, hogy bizonyítsák, képesek megállni a helyüket az NB I-ben és tudnak olyan teljesítményt nyújtani, mint egy idősebb légiós. Csizmadia Csaba, illetve a szakmai stáb tagjai aprólékosan elmagyarázták a rám vonatkozó taktikai feladatokat és a csapattársakhoz hasonlóan mindenben támogatnak. Egy ilyen közegben lehet alkotni, tanulni és fejlődni.”

Zeke hangsúlyozta: továbbra is keményen dolgozik az élvonalbeli játékpercekért és arról sem tett le, hogy teljesítményével felhívja magára Gera Zoltán U21-es szövetségi kapitány figyelmét a márciusi Európa-bajnokság előtt.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25