NB I: gyászol a szabolcsi futball, elhunyt Neumann Gábor

K. Zs.K. Zs.
2021.04.29. 11:57
null
Neumann Gábor (Fotó: Nyíregyháza Spartacus Facebook)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda és az NB II-es Nyíregyháza Spartacus csütörtökön a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy 67 éves korában elhunyt Neumann Gábor, aki mindkét klub életében, utánpótlás-nevelésében fontos szerepet töltött be az utóbbi évtizedekben, sőt rövid ideig a magyar válogatott stábjában is dolgozott.

Neumann Gábor a mai Nyíregyháza Spartacus elődjénél kezdett futballozni, hosszú évekig játszott a felnőttcsapatban, később edzőként, vezetőként, utánpótlás-szakágvezetőként, akadémiai igazgatóként dolgozott a klubnál. Ő volt az első önálló nyíregyházi futballklub, az NYFC első elnöke, az NB II-es szekció alelnökeként másfél évig az MLSZ elnökségi tagja volt.

A 2000-es évek elején utánpótlásedzőként a magyar korosztályos válogatottak mellett is dolgozott, sőt 2007-ben Várhidi Péter szövetségi kapitány mellett tagja volt a felnőttválogatott szakmai stábjának is – írja a nyiregyhazaspartacus.hu.

Később Kisvárdán első szakmai igazgatója volt a Várda Labdarúgó Akadémiának, az utóbbi hónapokban pedig az akadémiai tehetséggondozást felügyelte.

Nem először vívott nagy csatát a betegséggel, és mindenki abban reménykedett, most is legyőzi majd – írja a nyíregyházi klubhonlap. Sajnos nem így történt.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
20 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51