Fehérvár: Kispestről vásároltak U-válogatott támadót – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 15:23
null
Szendrei Norbert a Honvéd szerelését a Fehérváréra cseréli (Fotó: Szabó Miklós)
A Mol Fehérvár FC megvásárolta Szendrei Norbertet, a Budapest Honvéd labdarúgóját – számolt be róla a két klub a hivatalos honlapján.

A 21 éves utánpótlás-válogatott támadó átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra a felek.

„Nagy kihívás lesz, de úgy éreztem, új impulzusra van szükségem, majdnem egy évtizedet voltam Kispesten. Ilyenkor elkerülhetetlen a megszokás, egy picit talán belekényelmesedtem, ezért ki akartam szakadni a komfortzónámból. Azt éreztem, hogy kell a környezetváltás. Mivel itthon váltok klubot és nagy riválishoz igazolok, biztos, hogy sokféle reakciót vált ki az átigazolásom, ezzel tisztában vagyok, de így döntöttem, ezt vállalom, ezt az utat kell végigjárnom” – indokolta meg döntésének hátterét Szendrei Norbert a kispesti klub hivatalos honlapján. Hozzátette, több klub is megkereste itthonról, de úgy érezte, Székesfehérváron várnak rá olyan kihívások, amelyekre igent mondhat, és ahol tovább fejlődhet.

A 183 centiméter magas futballista 2018 májusában mutatkozott be az NB I-ben (éppen a Vidi ellen), azóta 41 első osztályú bajnokin három gólt szerzett a Honvédban, melynek színeiben aranyérmes és ezüstérmes is volt a Magyar Kupában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Marcel Heister (horvát-német, Ferencváros, szabadon igazolhatóként), Michael Lüftner (cseh, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Omonia Nicosia – Ciprus), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Armin Hodzic (bosnyák, Kasimpasa – Törökország), Gundel-Takács Bence (ETO FC Győr), Tamás Olivér (Paksi FC), Zeke Márió (Budafoki MTE), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bolla Bendegúz (Wolverhampton Wanderers – Anglia, onnan Grasshoppers – Svájc, kölcsönbe), Elek Ákos (szabadon igazolható), Major Martin (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Zeke Márió (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tordai Árpád (magyar-román, FC Viitorul – Románia)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik