Felkészülés: a Honvéd és a Gyirmót is fölényes győzelmet aratott

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 12:55
null
Lencse László duplázni tudott (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd, Gyirmót kettős könnyed győzelmet aratott szerdán, felkészülési mérkőzésen. Előbbi a szlovén Drava Ptujt, utóbbi a szlovák Inter Bratislavát ütötte ki 5–0-ra.

A Honvéd már az első félidőben eldöntötte a Drava Ptuj elleni mérkőzést. Horváth Ferenc csapata Tóth-Gábor Kristóf és Májer Milán duplájának köszönhetően már a 40. percben 4–0-ra vezetett, majd Thierry Gale is betalált a 45. percben (5–0).

A második játékrészben már nem esett gól, a kispestiek megtartották az ötgólos előnyt. A Honvédra még szerda este is vár egy újabb meccs, akkor a cseh Príbram lesz az ellenfél.

A Gyirmót meccse hasonlóan simán alakult az Inter Bratislava ellen. Az első félidőben már hárommal vezetett az NB I-be feljutott csapat – Nagy Patrik egy, valamint Lencse László két góljának köszönhetően. A folytatásban aztán Varga Barnabás is duplázni tudott, a Gyirmót pedig 5–0-ra kiütötte szlovák ellenfelét.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Budapest Honvéd
–Drava Ptuj (szlovén) 5–0 (5–0)
Honvéd: Tujvel (Dúzs, 63.) – Lovric, Baráth (Benczenleitner, 39., Talys, 63.), Klemenz, Kovács N. – Pantelic (Kerezsi, a szünetben) – Gale, Banó-Szabó (Keresztes, 66.), Zsótér, Májer – Tóth-Gábor
Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólzszerzők: Tóth-Gábor (20., 27.), Májer M. (29., 40.), T. Gale (45.)

Gyirmót FC Győr–Inter Bratislava (szlovák) 5–0 (3–0)
Gyirmót:
Rusák – Major, Karacs, Széles, Zeke – Nagy P., Vass, Csonka – Herjeczki, Lencse, Hajdú. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők:
Nagy P. (20.), Lencse L. (34., 41.), Varga Barnabás (60., 67.)

KÉSŐBB
16.00:
DVSC–Soroksár (NB II)
17.00:
Paksi FC–FK Zeljeznicar (bosnyák)
17.30:
Budapest Honvéd–Príbram (cseh)
18.30:
Mezőkövesd–Tállya (NB III)

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:28

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik