Felkészülés: bivalyerős csapattal lép pályára szombaton a Villarreal a Honvéd ellen

P. T.P. T.
2021.07.22. 10:18
null
A Villarreal vezetőedzője, Unay Emery tudja, hogy az Európa-liga-győztes csapatnak jól kell játszania a Honvéd ellen (Fotó: AFP)
Bizonyos, hogy Unai Emery a legerősebb csapatát hozza el a Bozsik Aréna szombati avatójára, a Budapest Honvéd elleni felkészülési mérkőzésre – a Villarreal útja Kispesten át vezet az ausztriai edzőtáborba.

 

Az Európa-liga-győztes Villarreal rövid baráti látogatásra Magyarországra érkezik.

A vizit apropója nem más, mint a Bozsik Aréna ünnepélyes avatása: az Unai Emery edzette csapatot természetesen a Bp. Honvéd látja vendégül. A szombaton 20 órakor kezdődő mérkőzés előtt egy nappal érkeznek a spanyolok Budapestre, hogy aztán vasárnap már továbbinduljanak Ausztriába, ahol jövő péntekig edzőtáboroznak.

A klub még nem adott tájékoztatást arról, kik lesznek az útra kelő delegáció tagjai, de borítékolható, hogy Unai Emery a legerősebb keretét hozza Magyarországra – már csak azért is, mert a felkészülés legfontosabb szakasza a kispesti találkozóval indul. Mi tagadás, feszített tempó vár a La Liga legutóbbi idényét a hetedik helyen záró együttesre: még az elutazás előtt a Lyonnal játszik Spanyolországban, majd nyolc nap leforgása alatt a Honvéddal, a Dinamo Kijevvel, a Herthával és az Olym­pique Marseille-jel is összeméri erejét. A kispestieknek ez lesz az utolsó tesztmeccsük a jövő hétvégi bajnoki rajt előtt, Horváth Ferenc minden bizonnyal azoknak a futballistáknak szavaz javarészt bizalmat, akiket a Debrecen elleni nyitányon is a pályán szeretne látni. A piros-feketék három éve költöztek el a régi Bozsik-stadionból, nem csoda, hogy a klubnál a pályán kívül is gőzerővel készülnek a hazatérésre. A kiszivárgott hírek szerint látványos felvezetése lesz a futballgálának, a különböző programok 16 órától elkezdődnek, a szurkolóknak elsőként talán a Legendák sátrát lesz érdemes felkeresniük, ahol – mások mellett – Esterházy Mártonnal, Garaba Imrével, Kovács Kálmánnal, Nagy Antallal, Pisont Istvánnal és Sallai Sándorral anekdotázhatnak. Ehhez, no meg minden máshoz – csakúgy, mint az Európa-bajnokságon – feltétlenül szükség van karszalagra, amit a belépőjüket megvásároló 18 éven felüliek a személyazonosításra alkalmas fényképes, valamint érvényes védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek át a Bozsik Aréna jegypénztárainál csütörtökön 12 és 20, pénteken 8 és 20 óra között, szombaton pedig 16 órától. A 18 éven aluliaknak nem kell karszalag, ők egy felnőtt kísérő oldalán, személyi vagy diákigazolvánnyal a zsebükben léphetnek be az 1909-ben alapított klub dicső múltjához immár teljességgel méltó sta­dionba.

Legfrissebb hírek

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
21 órája

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
23 órája

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59

A Mbappé-téma miatt dühöngött José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.10.09. 17:28

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22