DVSC: túl sok a kudarc – a vezetőség magyarázatot vár

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 11:14
null
A vezetőség beszámolót kért a szakmai stábtól (Fotó: Kovács Péter)
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen a legutóbbi öt mérkőzésén mindössze négy pontot gyűjtött, és csak jobb gólkülönbségének köszönheti, hogy nem a bajnokság utolsó előtti helyén áll. A gyengébb teljesítmény hatására a vezetőség közleményt adott ki a klub hivatalos oldalán, melyben leszögezi, a következő összecsapásokon fejlődést vár a csapattól.

 

A DVSC vezetősége hétfőn helyzetértékelést és helyzetelemzést kért a sportigazgatótól és a szakmai stábtól az utóbbi időben elszenvedett kudarcok miatt. Ábrók Zsolt cégvezető elmondta, hogy sok múlik a következő néhány mérkőzésen.

„Egyáltalán nem megfeledkezve a játékosok felelősségéről, szakmai beszámolót kértünk a szakmai stábtól, vagyis választ arra, mi az oka a csapat hullámvölgybe kerülésének, a mindenki által joggal kritizált teljesítménynek. Arra kértük őket, adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre, valamint arra, hogy vizsgálják meg, mennyiben megfelelő játékrendszerben futballozik a csapat. A megbeszélésen első számú szempont a gárda eredményességének gyors és szembetűnő javítása volt”– nyilatkozta a dvsc.hu-nak Ábrók Zsolt.

A cégvezető hozzátette, az egyeztetésen a vezetőség világossá tette, hogy már a következő néhány összecsapáson határozott fejlődést vár a csapattól mind a mutatott játék, mind a begyűjtött pontok terén. Továbbá azt is, hogy ennek kézzelfoghatónak és egyértelműen tetten érhetőnek kell lennie.

A Loki a következő meccsét a Kecskeméttel vívja meg szerdán a Mol Magyar Kupában, szombaton pedig az MTK elleni idegenbeli bajnoki jön.

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 10 6 2 2 15–10 +5 20
2. Ferencvárosi TC 9 6 1 2 18–9 +9 19
3. Puskás Akadémia 9 6 1 2 13–9 +4 19
4. Paksi FC 10 4 2 4 26–22 +4 14
5. Zalaegerszegi TE 10 4 2 4 17–20 –3 14
6. Mezőkövesd 10 4 2 4 13–17 –4 14
7. Mol Fehérvár 10 3 5 2 11–10 +1 14
8. Budapest Honvéd 10 4 1 5 17–17 0 13
9. MTK Budapest 10 3 2 5 9–12 –3 11
10. Debreceni VSC 10 2 3 5 19–19 0 9
11. Gyirmót FC Győr 10 2 3 5 11–18 –7 9
12. Újpest FC 10 1 4 5 11–17 –6 7
Legfrissebb hírek

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
3 órája

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:45

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
2025.12.26. 15:53

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
2025.12.26. 14:09

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:36

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:29

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27
Ezek is érdekelhetik