Újpest: kitették a keretből Kádár Tamást – sajtóhír

2022.03.17. 10:32
null
Kádár Tamás hazatérése óta két NB I-es meccsen kapott szerepet (Fotó: Török Attila)
Az 57-szeres magyar válogatott védő, Kádár Tamás február 10-én igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesthez. A Blikk információi szerint azonban a tartalékok közé száműzték, miután szóváltásba keveredett Milos Kruscsics vezetőedzővel.

 

Kádár hét év légióskodás után tért haza – Kínában játszott az Újpest előtt –, azóta egy Magyar Kupa-meccsen és két NB I-es bajnokin lépett pályára – utóbbiakon összesen 11 percet kapott. A Blikknek egy neve elhallgatását kérő újpesti bennfentes elmondta, Kádár összeszólalkozott az edzői stábbal, emiatt a tartalékok közé száműzték.

„Úgy tudom, hogy a Debrecen-meccsre való felkészülés hetében Kádi összeszólalkozott Kruscsicsékkal. Hogy pontosan mi volt a probléma, nem tudom, de a szerb edző azonnal száműzte őt a tartalékok közé. Valószínűleg volt némi tüske Tamásban, hiszen az előző bajnokin a Puskás Akadémia ellen két percre állították őt be időhúzó csereként. Nehéz dolga van, mert Kruscsicsnál összeállt a védelem, belső bekket pedig nagyon ritkán, leginkább csak sérülés esetén szoktak lecserélni az edzők. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi lesz a sorsa, és van-e visszaút számára az első csapatba.”

A lap kereste a védőt, aki addig nem kívánja kommentálni az esetet, amíg a klub nem ad ki hivatalos közleményt.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
23 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19