Nem lesz földműves – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2022.05.31. 22:46

Révész Attila visszavesz a tempóból, a Kisvárda Master Good labdarúgóinak sportigazgatója a jövőben megválik munkakörétől. Megjegyzem, a pro licences edzői minősítéssel nem rendelkező, az elmúlt idényt még a portugál Joao Janeiro segítőjeként kezdő Erős Gábor helyett – mint hivatalos vezetőedző – ő nyilatkoz(hat)ott a mérkőzések után.

Én megemelem a kalapomat a 17 ezres kisváros együttesét az NB I-ben második helyig, ezzel az Európa-konferencialiga selejtezőjéig repítő stáb és főleg Révész Attila előtt. Pedig régebben berzenkedtem, mi haszna van a honi labdarúgásnak abból, ha főként ukrán és román légiósokkal lesz dobogós egy csapat.

Nos, a sportigazgató számos nyilatkozatban árnyalta a képet, mondjuk olyan anomáliákra felhívva a figyelmet, hogy a légiósok olcsóbbak a magyar tehetségeknél, továbbá nem értett egyet az MLSZ „fiatalszabályával” sem – mint ahogyan az ismét életbe lépő szabályozással szemben is vannak fenntartásai. Úgy vélte, ha valaki csak adminisztratív okból játszott, az később könnyűnek találtatott.

Kevés a hely, hogy kifejtsük, mi jó, mi nem a magyar labdarúgásnak, mindenesetre a kisvárdai sportigazgató egyike volt azoknak, akik kijelentették, a hazai akadémiai rendszerbe invesztált milliárdok a szakmai hiányosságok következményeként nem térülnek meg – a tartalom nem erre predesztinálja... Igaz, az állami beavatkozás, a rendszerbe épített kontroll garanciát jelenthet az előrelépésre, nem mellesleg az államilag támogatott tíz akadémia egyike a kisvárdai.

A magyar futball sportvezetői mismásolásán túllépve nyíltan elmondta, mennyi a költségvetés, a fizetés, Claudiu Bumbát, a csapat egyik erősségét például menedzsere zsarolása miatt az NB III-ba száműzte, a román válogatott Gheorghe Grozavtól megvált, és lám, együttese a csatár nélkül sem gyengült meg. Kisvárdán ismeretlen fogalom a játékosuralom. Révész korábban kijelentette, ha a szakmai igazgató Szentes Lázárral öt éven belül nem mutatnak fel nemzetközileg is mérhető, Kisvárdáról induló játékost, jobb, ha elmennek földművesnek, mondván, az is egy szép szakma.

Révész Attila részben a futballban marad, lapunknak korábban azt nyilatkozta, algoritmusokon alapuló elemzőprogramokat tanulmányozott, felismerte jelentőségüket – jobb, hogy ezzel foglalkozik, mintha földművesnek állna. Más forrásokban az utánpótlásképzést említette lehetséges folytatásként.

A lényeg, hogy tudja itthon kamatoztatni a tanultakat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
20 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik