Felkészülés: a Puskás Akadémia kikapott a Slavia Prahától

P. K.P. K.
2022.07.10. 19:09
null
Spandler Csabáék (sötétben) nem bírtak a Slaviával (Fotó: Slavia Praha)
A cseh élvonal legutóbbi ezüstérmese, a Slavia Praha ellen játszotta a második nyári felkészülési meccsét az Ausztriában edzőtáborozó Puskás Akadémia, amely 1–0-s vereséget szenvedett.

 

A portugál Vitória Guimaraes elleni, július 21-i Európa-konferencialiga-meccsre is készülő Puskás Akadémia második nyári felkészülési meccsén, a cseh ezüstérmes, ugyancsak Ekl-induló Slavia Praha ellen már olyan kezdőcsapattal lépett pályára, amely a nemzetközi kupameccsen is kifuthat a gyepre. Új játékos ugyan nem kapott helyet a kezdőcsapatban, viszont a nyáron szerződést hosszabbító, kisebb sérüléséből felépülő Sahab Zahedi és az első edzőmeccset sérülés miatt ki is hagyó Mohamed Mezgrani is ott volt a pályán.

Az első félidőben a Puskás Akadémiának is voltlak helyzetei, de a vezetést a Slavia szerezte meg: a 32. percben Moses Usor egy mélységi passzt követően visszagurított labdából helyezett a kapuba a tizenhatos jobb oldalról.

Mint kiderült, a cseh csapat ezzel a góllal meg is nyerte a mérkőzést, ugyanis hiába állt be a felcsútiaknál a folytatásban a gambiai új szerzemény, Liam Colley és a hollandiai kölcsönből visszatérő Kiss Tamás, a Puskás Akadémia a második félidőben is kevesebb veszélyt jelentett a kapura, mint a több helyzetet kihagyó Slavia.

A Puskás Akadémia három nap múlva a német Hoffenheim ellen zárja a nyári felkészülést.

Puskás Akadémia FC–Slavia Praha 0–1
Wels (Ausztria)
PAFC: Markek – Szolnoki, Spandler, Stronati, Mezghrani – Urblík, Van Nieff, Nagy Zs., Slagveer, Baluta – Zahedi. Csereként pályára lépett: Pécsi (kapus); Komáromi, Corbu, Favorov, Kiss T., Colley, Skribek, Major M., Puljic
Slavia:
Mandous – Ousou, Eduardo Santos, Ewerton, Usor, Provod, Dorley, Sor, Schranz, Traoré, Tiéhi. Csereként pályára lépett: Lingr, Kacsaraba, Holes, Doudera, Sevcík, Jurecka, Olayinka, Jirásek, Valenta, Tecl
Gólszerző:
Usor (32.)

A PUSKÁS AKADÉMIA FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdése:
június 6.
Edzőtábor: Ausztria, július 3–14.
Felkészülési mérkőzések

Július 6. (Ausztria): St. Pölten (osztrák II.)–Puskás Akadémia 0–4 (Kiss Tamás 12., 35., Colley 76., Zahedi 78.)
Július 10. (Ausztria): Puskás Akadémia–Slavia Praha (cseh) 0–1
Július 13. (Ausztria): Puskás Akadémia–Hoffenheim (német)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2 órája

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10
Ezek is érdekelhetik