Felkészülés: ausztriai győzelemmel zárta edzőtáborát a ZTE

D. S. B.D. S. B.
2022.07.10. 11:21
null
Legyőzte osztrák ellenfelét a ZTE (Fotó: TSV Hartberg/GEPA Pictures)
A szlovéniai edzőtábor zárásaként Ausztriába utazott át a helyi élvonalbeli TSV Hartberghez felkészülési mérkőzésre a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE, amely 2–1-es győzelemmel térhetett haza.

A klub honlapjának beszámolója szerint a ZTE hamar megszerezte a vezetést, hiszen Szalay Szabolcs az ötödik percben egy gyönyörű tekerés után volt eredményes. Sőt, nem sokkal később meg is duplázta előnyét a vendégcsapat, amikor egy letámadás után a nigériai támadó, Meshack Ubochioma volt eredményes.

Az első félidőben bár az egerszegiek fölényben játszottak, egy tizenegyes után a Hartberg a 38. percben Dario Tadic révén szépített.

A fordulás után pedig egyre kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de a ZTE végig kézben tartotta az állást és 2–1-es győzelemmel zárta hatnapos felkészülését.

Felkészülési mérkőzés
TSV Hartberg (osztrák I.)–ZTE FC 1–2 (1–2)
ZTE FC:
Demjén – Gergényi, Kálnoki-Kis, Kovács B., Bedi – Meshack (Klausz, 89.), Tajti, Szankovics, Májer – Németh D. (Manzinga, 57.), Szalay Sz. (Mim, 74.)
Vezetőedző: Ricardo Moniz
Gólszerzők: Tadic (38. – 11-esből), ill. Szalay Sz. (5.), Meshack (12.)

A ZALAEGERSZEGI TE FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdése: június 13.
Június 25.: Nagykanizsa (NB III)–Zalaegerszegi TE 0–2 (Fehér B., Tajti)
Június 29.: Borac Banja Luka (bosnyák)–ZTE FC 2–1 (Májer)
Július 2.: Slaven Belupo (horvát)–ZTE FC 1–2 (Bedi, Kovács B.)

Július 6.: Slask Wroclaw (lengyel)–ZTE FC 3–2 (Szalay Sz., Tajti)
Július 9.: TSV Hartberg (osztrák)–ZTE FC 1–2 (Szalay Sz., Meshack)
Július 13.: Vasas FC–ZTE FC
Július 16.: Tervezett felkészülési mérkőzés, az ellenfél még nem ismert
Július 23.: Zalaegerszegi TE–AC Milan (olasz)

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
22 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29