Puskás Akadémia: Nagy Zsolt lemarad a szeptemberi NL-meccsekről

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.30. 18:29
null
Szolnoki Rolandot hordágyon kellett levinni a Guimaraes ellen, keresztszalag-szakadás miatt féléves kihagyás vár rá (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, három játékosát is elvesztette sérülés miatt a portugál Vitória Guimaraes elleni Európa-konferencialiga-párharcban a Puskás Akadémia FC, amely hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Szolnoki Rolandra féléves, a válogatott Nagy Zsoltra három hónapos, a holland Luciano Slagveerre pedig négy-hat hetes kihagyás vár.

 

A Puskás Akadémia az idegenbeli 3–0-s vereség után a Pancho Arénában gól nélküli döntetlennel búcsúzott a portugál Vitória Guimaraes ellen az Európa-konferencialigában. Hornyák Zsolt vezetőedző emellett három kulcsjátékosát is elvesztette a felcsúti visszavágón.

A pfla.hu beszámolója szerint a „legolcsóbban” a holland Luciano Slagveer úszta meg, aki az első mérkőzés első félidejében sérült meg, s combizomszakadás miatt négy-hat hétig nem számíthat rá a felcsúti szakvezetés.

Majdnem kétszer ennyit, három hónapot kell kihagynia a már tizenegyszeres válogatott Nagy Zsoltnak, aki a diagnózis szerint részleges belső oldalszalag-szakadást szenvedett a visszavágó első félidejében, így az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya sem számíthat a németek és az angolok elleni NL-meccsen is gólt szerző labdarúgóra.

A Puskás Akadémia legsúlyosabb sérültje a csapat kapitánya, Szolnoki Roland, aki keresztszalag-szakadást szenvedett, és meg kell műteni, a felépülése pedig hat hónapot vesz igénybe.

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
3 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
15 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:24

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 21:22

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
2025.09.09. 12:23

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik