Sportrádió: Szabó István szerint nem reális a Kecskemét harmadik helye

2022.08.31. 12:47
null
Szabó István szerint nem reális a KTE jelenlegi helyezése (Fotó: Árvai Károly)
„Nem tartom reálisnak a harmadik helyet” – mondta Szabó István vezetőedző a Sportrádió Hazafutás című műsorában Virányi Zsolt műsorvezetőnek, akivel az újonc Kecskeméti TE bajnoki meneteléséről is beszélgettek.

„Nagyon fontos a közeg, a hangulat, a csapategység, ezekre a jó eredmény mindig jó hatással van. Ez most megvan, így mindenki tud koncentrálni az újabb feladatra” – fogalmazott Szabó István, és kitért arra is, hogy a Kecskeméti TE jelenleg a 3. helyet foglalja el a bajnoki tabellán.

„Az előző idényben, az NB II-ben azt mondtam, hogy a 20-25. forduló között lehet meglátni a sorrendet, ami a végén is lesz, de ez szerencsénkre nem így lett. Az NB I-ben a Ferencváros, a Fehérvár és a Puskás Akadémia kiemelkedik a lehetőségek terén, és a Kisvárda is a többi csapat előtt van. Nekünk a valós célunk, amit talán el tudunk érni, hogy bennmaradjunk” – mondta Szabó István.

.
Legfrissebb hírek

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
21 órája

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.10. 20:12

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Szabó István: Nem jobb a román bajnokság az NB I-nél, csak más

Minden más foci
2026.07.28. 07:42

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
2026.07.01. 09:34

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51