NB I: távozik Debrecenből a 27 éves kapus

D. S. B.D. S. B.
2022.12.30. 11:13
null
Hrabina Alex három év után távozik Debrecenből (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy közös megegyezéssel távozik az együttes 27 éves kapusa, Hrabina Alex.

 

Hrabina Alex 2019 januárjában érkezett Debrecenbe, a DVSC-nél ez idő alatt 12 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, de sokszor kapott szerepet a harmadosztályban szereplő második csapatban is.

A korábban Nyíregyházán, Budaörsön, Szolnokon, a Gyirmót FC Győrnél, Békéscsabán és Cigándon is megforduló kapussal közös megegyezéssel bontott szerződést a cívisvárosi csapat, így Hrabina jelenleg szabadon igazolható.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Elgudzsa Lobzsanidze (grúz, Kizilzsar – Kazahsztán)
Távozók: Charleston Silva dos Santos (brazil, felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Hrabina Alex (felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02