Átigazolás: elköszönt jelenlegi klubjától az FTC kiszemeltje, hamarosan bejelentik

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 13:57
null
Myenty Abena hamarosan aláírhat az FTC-hez (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója a zöld-fehérek edzőmérkőzése után arról számolt be a FradiMédiának, hogy két játékossal megegyezett a klub. Megírtuk, az egyik a Slovan Bratislava suriname-i védője, Myenty Abena (a másik Owusu Kwabena, az azeri Qarabag csatára), aki Instagram-oldalán köszönt el jelenlegi klubjától.

A 28 éves, 191 centiméter magas, a védelem közepén és jobb oldalán bevethető Abena neve ismerősen csenghet a ferencvárosi szurkolóknak, hiszen végig a pályán volt az FTC és a Slovan Bajnokok Ligája-selejtezős párharcának mindkét mérkőzésén. Abena a pozsonyiak előtt a szintén szlovák Spartak Trnavát erősítette, ahová a holland De Graafschaptól igazolt. Szerződése a Transfermarkt szerint 2023 nyaráig szól a pozsonyiakkal, de úgy tudjuk, a labdarúgót ingyen szerzi meg az FTC.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs, Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Beni (Benedito Mambuene Mukendi, angolai, CD Trofense – Portugália), Cso Ku Szung (dél-koreai, Csonbuk Motors – Dél-Korea), Halmai Ádám (Soroksár – próbajáték), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán), Kwaku Bonsu Osei (ghánai, próbajátékon, szabadon igazolható, legutóbb Caracas FC – Venezuela), Redon Xhixha (albán, FK Tirana – Albánia)
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk (sajtóhírek alapján): Franck Boli (elefántcsontparti, Gaziantep FK – Törökország, Qarabag – Azerbajdzsán), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Olympique Marseille, Montpellier – Franciaország; Hertha BSC, Wolfsburg – Németország; Celtic – Skócia; Cremonese, Fiorentina, Sampdoria – Olaszország; Besiktas – Törökország; Oroszország)

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
35 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
10 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik