Fehérvár: Makarenko iránt Kazahsztánból érdeklődnek – sajtóhír

R. P.R. P.
2023.02.13. 17:43
null
Makarenko hamarosan költözhet (Fotó: Dömötör Csaba)
A dynamo.kiev.ua értesülése szerint a kazah Ordabaszihoz szerződhet Jevhenij Makarenko, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár játékosa.

 

A 31 éves középpályás 2021 nyarán szerződött a Mol Fehérvárhoz, és 46 mérkőzésen egy gólt szerzett, valamint öt gólpasszt is kiosztott. A szerződése a Transfermarkt szerint idén június 30-án jár le.

A Nemzeti Sport is úgy értesült, a középpályás távozhat Fehérvárról, ám ajánlat még nem érkezett érte.

Eddigi pályafutása alatt a 15-szörös ukrán válogatott Makarenko játszott a Kotrijkben, az Anderlechtben, a Dinamo Kijevben és az ungvári Hoverlában is. A válogatottal részt vett a 2020-as Európa-bajnokságon.

Az Ordabaszi az 5. helyen végzett a legutóbbi bajnokságban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Csongvai Áron (Újpest FC), Katona Mátyás (Újpest FC), Daniel Paraschiv (román, FC Hermansstadt – Románia)
Távozók: Funsho Bamgboye (nigériai-magyar, Rapid Bucuresti – Románia), Budu Zivzivadze (grúz, Karlsruher SC – Németország)
Kölcsönbe távozók: Kovács Bence (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, onnan kölcsönbe: ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Claudiu Bumba (román, az NB III-as második csapathoz került), Artem Sabanov (ukrán, az NB III-as második csapathoz került), Jevhenij Makarenko (ukrán, Ordabaszi – Kazahsztán)

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Turi betalált, Feröer ikszelt Kazahsztánnal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.06. 18:40

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
2026.09.26. 22:48