MK: A Budafok játékosainak még fel kell dolgozniuk a Kisvárda elleni sikert

2023.03.02. 09:01
Még a Budafoki MTE játékosainak is fel kell dolgozniuk, mekkora bravúrt értek el a Mol Magyar Kupában azzal, hogy 2–0-val búcsúztatták a Kisvárdát. Az NB II-es csapat két gólszerzőjét kérdezte az NSO Tv a váratlannak mondható sikerről. 

„Szerintem aki itt volt ezen a mérkőzésen, még nem fogta fel, mi történt. A sikert is meg kell emészteni, csakúgy, mint a kudarcot, most ezen leszünk. Bemegyünk, megesszük a kis gíroszt, amit kaptunk, aztán holnaptól megy a munka tovább, mert a hétvégén nagyon fontos mérkőzés vár ránk” – mondta Beke II Péter, aki mindkét budafoki gólból kivette a részét, hiszen az elsőnél ő adta a gólpasszt, a másodikat ő lőtte be a labdát a kapuba.

Az első gól szerzője, Nándori Botond szerint nem sokan fogadtak volna a Budafok elődöntőbe jutására, de ők úgy mentek bele a Kisvárda elleni meccsbe, hogy meg akarják azt nyerni. Videónkban részletesebben is kivesézzük, hogy mi vezetett a bravúros sikerhez.

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

BUDAFOKI MTE–KISVÁRDA MASTER GOOD 2
–0 (2–0)
Budafok, 528néző.Vezette:Zimmermann Márió (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
BUDAFOK:Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Margitics, a szünetben), Soltész I., Adorján, Kalmár O. (Bakti, 80.) – Németh Márió (Horváth O., 62.) – Beke II Péter (Györgyi, 80.), Nándori (Sós M., 66.).Vezetőedző:Mátyus János
KISVÁRDA:Petkovics – Kovacic, Vranjanin, Hej (Camaj, a szünetben) – Melnyik, Lucas – Vida K. (Mesanovic, szünetben), Navrátil (Karabeljov, a szünetben), Alic (Leoni, 63.) – Szpaszics (Ilievszki, 68.), Makowski.Vezetőedző:Török László
Gólszerző: Nándori (10.),Beke II Péter (45.)
Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28