NB I: Boér Gábor maradhat a ZTE vezetőedzője

D. S. B.D. S. B.
2023.05.16. 09:20
null
Boér Gábor maradhat a ZTE vezetőedzője (Fotó: Török Attila)
Április végén az idény végéig nevezte ki vezetőedzőjének Boér Gábort a Zalaegerszegi TE FC, miután a vezetőség menesztette Ricardo Monizt, majd a sportigazgató, Dragóner Attila is távozott. Utóbbi utódja, Sallói István a zaol.hu-nak beszélt a csapat és Boér Gábor jövőjéről.

A Puskás Akadémia Mol Fehérvár elleni 2–1-es sikerével vált biztossá, hogy a ZTE megőrzi NB I-es tagságát.

„A minimális célt elértük. Amire Végh Gábor tulajdonos felkért bennünket, azt teljesítettük Boér Gábor vezetőedzővel, hiszen megnyertük a Magyar Kupát és a csapat bent maradt az élvonalban” – mondta Sallói István. „A klubnak viszont volt egy éves célkitűzése, mégpedig az első hat hely valamelyikének a megszerzése. Ezt még szeretnénk elérni. Éppen ezért, az utolsó két fordulóban is éles marad a társaság, hogy elérhessük a céljainkat. A fiatal játékpercekre vonatkozó MLSZ ajánlást a klub már korábban teljesítette, így a fiatalok szakmai érvek alapján játszanak, mert ezt az éves teljesítményükkel kiérdemelték és bizonyították rátermettségüket. Hétvégén például három olyan fiatal volt a kezdőben, aki 2002 után született, miközben az MLSZ csak két játékost vesz figyelembe meccsenként, elkerülve, hogy valaki a bajnokság végén tíz fiatallal álljon fel.”

Sallói István szerint azért is választották Boér Gábort vezetőedzőnek, hogy egy olyan ember üljön a kispadon, aki ismeri a játékosokat és rájuk tudja szabni a taktikai elképzeléseket.

A sportigazgató ismertette, elégedettek a vezetőedző munkájával.

„Annyit talán elárulhatok, ő az egyedüli jelölt. Megállapodás egyelőre nincs, de a bajnokság végéig szeretnénk, ha ez is megtörténne. Sok idő nem lesz ugyanis a zárást követően, a csapat mindössze két és fél hét pihenőt kap, utána újra munkába áll. Június végén egy edzőtábort tervezünk, július 27-én pedig az Európa-konferencialigában a második selejtezőkörben megkezdjük a szereplésünket” – zárta szavait Sallói István.

NB I, 2022–2023, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 13., szombat
Vasas–ZTE 1–1Budapest,Illovszky Rudolf StadionKáprály Mihály
1376
DVSC–Budapest Honvéd 0–0Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
5632
Kecskemét–Ferencváros 2–0
Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
4950
Május 14., vasárnap
Mezőkövesd–Paks 6–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Karakó Ferenc1600
Kisvárda–Újpest 2–0
Kisvárda,Várkerti Stadion
Erdős József
2670
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár 2–1
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István2420
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Paksi FC 31 14 6 11 56–54 +2 48
4. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
5. Puskás Akadémia 31 12 11 8 44–41 +3 47
6. Kisvárda 31 9 13 9 41–47 –6 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 31 4 13 14 28–41 –13 25

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15