Paks: ifj. Bognár György távozik, vezetőedzői munkát vállalt

K. B.K. B.
2023.05.24. 15:42
null
Ifjabb Bognár György távozik Paksról, a Budaörs irányítását veszi át (Fotó: Paksi FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a csapat másodedzője, ifjabb Bognár György az idény végén távozik a klubtól, nyártól vezetőedzőként az NB III-as Budaörs kispadjára ül le.

 

Ifj. Bognár György édesapja vezetőedzősége mellett összesen 76 mérkőzésen segítette a Paksot. A klubhonlapnak így nyilatkozott:

„Nagyon jól éreztem magam Pakson, és mikor az idén apuval visszatértünk, egyúttal haza is jöttünk. Már az első etapban kiválóan alakult a paksi életem, majd a jelenlegi idényben is mindenki barátként fogadott, a klubháztól a városig. Igazán megszerettem Paksot és a város futballközegét, nagyszerű hely. Előbb-utóbb azonban szerettem volna a saját lábamra állni, vezetőedzőként dolgozni, most adódott egy lehetőség, és úgy éreztem, élnem kell vele. Életem másik meghatározó helye Budaörs, ahol korábban futballoztam és másodedzőként is dolgoztam már az NB II-ben. Természetesen a jövőben is figyelemmel követem a Paksot, szurkolok a csapatnak, és ha időm engedi, meccseket is látogatok, ez nem kérdés. Az utolsó, zalaegerszegi mérkőzésünk után búcsúzom. Két dolgot remélek, hogy nem örökre, továbbá, hogy úgy alakulnak a dolgok, hogy végül mi leszünk a bronzérmesek. Végül ezúton is szeretném megköszönni a klubvezetésnek, hogy támogatták a váltásomat és a karrierépítésemet.”

A Budaörs az NB III Nyugati csoportjában a 9. helyen zárta a bajnokságot.

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 22:32

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Bognár György: Azok játszottak gyengén, akiknek frissnek kellett volna lenniük

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 21:13

A Paks kétszer egyenlített, de a ZTE öt gólt szerezve nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 19:33

Kiss Bence: Megtiszteltetés a tízes mezben futballozni

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 11:48