Felkészülés: megvan az MTK és a Kecskemét programja

D. S. B.D. S. B.
2023.06.20. 14:50
null
Hét felkészülési mérkőzést játszik nyáron a Kecskeméti TE (Fotó: Kecskeméti TE/fb)
A labdarúgó NB I-be visszajutó MTK Budapest, illetve az előző idényben ezüstérmes Kecskeméti TE számára is kialakult a nyári felkészülési program, a fővárosi kék-fehérek nyolc edzőmeccset játszanak, míg a Bács-Kiskun vármegyeiek hetet.

Az MTK tájékoztatása szerint az élvonalba visszajutó klub első edzőmeccsét június 24-én az NB III-as Kaposvári Rákóczi ellen játssza, majd a szintén harmadosztályú Iváncsával és az NB II-es Soroksárral is összecsap a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián (utóbbi két meccset zárt kapuk mögött rendezik). Ezt követően július 5-én a horvát Hajduk Splittel Ljubljanában, majd Krajnska Gorában előbb július 7-én a szlovén NK Bravóval, július 8-án pedig a szerb Csukaricskivel játszik, aztán július 12-én a szlovén Celje otthonába látogat, 22-én pedig már ismét a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián a szlovák Podbrezovával vív felkészülési találkozót az MTK.



AZ MTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Június 24., szombat
15.00, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia:
MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi (NB III)
Június 28., szerda
11.00, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, zárt kapu:
MTK Budapest–Iváncsa KSE (NB III)
Július 1., szombat
11.00, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, zárt kapu:
MTK Budapest–Soroksár SC (NB II)
Július 5., szerda
Ljubljana:
Hajduk Split (horvát)–MTK Budapest
Július 7., péntek
Kranjska Gora:
NK Bravo (szlovén)–MTK Budapest
Július 8., szombat
Kranjska Gora:
Csukaricski (szerb)–MTK Budapest
Július 12., szerda
Celje:
NK Celje (szlovén)–MTK Budapest
Július 22., szombat
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia:
MTK Budapest–FK Zeleziarne Podbrezová (szlovák)

Az előző idény ezüstérmese, a Kecskemét július 1-jén játssza első edzőmeccsét a másodosztályú Tiszakécske otthonában, majd másnap szlovéniai edzőtáborba utazik, ahol július 5-én az élvonalba jutó Aluminij ellen, július 8-án pedig a horvát NK Varazdin ellen játszanak Szabó Istvánék. Az edzőtábor után a KTE az NB II-es Budapest Honvéddal július 12-én a fővárosban, 15-én pedig Kecskeméten a Békéscsabával játszik. A Bács-Kiskun vármegyeiek július 21-én két felkészülési meccset is játszanak, előbb az NB II-es Ajkával, majd az NB III-as Hódmezővásárhellyel.



A KECSKEMÉT NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 1., szombat
11.00:
Tiszakécske (NB II)–Kecskeméti TE
Július 5., szerda
Radenic:
Aluminij (szlovén)–Kecskeméti TE
Július 8., szombat
Radenic:
NK Varazdin (horvát)–Kecskemét TE
Július 12., szerda
Budapest:
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE
Július 15., szombat
Kecskemét:
Kecskeméti TE–Békéscsabai Előre (NB II)
Július 21., péntek
Kecskemét:
Kecskeméti TE–FC Ajka (NB II); Kecskeméti TE–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
19 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
2026.09.01. 20:04