NB I: három akadémista profi szerződést kapott Debrecenben

Vágólapra másolva!
2023.07.11. 17:37
null
Három fiatallal kötött szerződést a DVSC (Fotó: DVSC.hu)
A Debreceni VSC labdarúgócsapata három, a klub akadémiáján nevelkedett tehetséggel kötött profi szerződést.

A klub keddi sajtótájékoztatóján Makray Balázs, a DVSC Labdarúgó Akadémia ügyvezetője, valamint Herczeg András, az akadémia szakmai vezetője jelentette be, hogy a 2004-es születésű bal oldali védő, Fábián Bence és a 2005-ös születésű középpályás, Takács Bence mellett a mindössze 16 éves, védőként és középpályásként is bevethető Tercza Gergő kapott profi szerződést.

A hajdúsági együttes hétfőn azt közölte a honlapján, hogy válogatott szélsője, Varga Kevin távozik. A beszámoló szerint a DVSC tárgyalt a folytatásról a nemzeti csapatban 13-szor szereplő 27 éves középpályással, aki ismét külföldre szeretne igazolni.

Varga Kevin Debrecenben lett profi labdarúgó, majd 2020-ban szerződött külföldre, ahol játszott a török Kasimpasa és Hatayspor, valamint a svájci Young Boys színeiben, mielőtt februárban visszatért a hajdúságiakhoz.

A DVSC bajnoki bronzérmesként a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában a montenegrói Arszenal Tivat vagy az örmény Alaskert ellen kezd a nemzetközi porondon két hét múlva.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Joao Oliveira (Joao Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Leixoes SC – Portugália, szabadon igazolható), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia Rrogozhinë – Albánia, kölcsön után végleg), Vajda Botond (szlovák-magyar, Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben: Tiszakécskei LC)
Kölcsönbe érkezők: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők: Raul Balbarau (román, FC Noah – Örményország), Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Kundrák Norbert (Szeged-Csanád GA), Peter Olawale (nigériai, FC Noah – Örményország), Rácz Balázs (Szeged-Csanád GA), Saná Gomes (bissau-guineai, PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Engedi Márk, Fábián Bence, Takács Bence, Tercza Gergő

Kiszemeltek: Pernambuco (José Vitor Rodrigues da Silva dos Santos, brazil, Kizilzsar – Kazahsztán)
Távozók: Okan Aydin (német-török, szabadon igazolható), Baráth Péter (Ferencváros, kölcsön után végleg), Sylvain Deslandes (kameruni-francia, szabadon igazolható), Kovács Péter, Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Peter Olawale (nigériai, Balzan FC – Málta)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Major Sámuel (kölcsön után szabadon igazolható, legutóbb Pécsi MFC – kölcsönben)

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik