NB I: legyőzték a fertőzést, újra otthon játszhat a Kisvárda

V. J./MTIV. J./MTI
2023.10.02. 18:02
null
A talajt is ki kellett cserélni a Várkerti Stadion gyepszőnyege alatt (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Játékra alkalmas állapotba került a kisvárdai Várkerti Stadion gyepszőnyege, így a csapat a labdarúgó NB I 10. fordulójában, október 21-én újra – ebben az idényben először – hazai pályán játszhat.

Révész Attila sportigazgató hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, olyan mértékű volt a fertőzés, hogy elkerülhetetlenné vált a teljes talajcsere, de a kivitelező cég vállalta, hogy 21-én a – jelenleg sereghajtó – Kisvárda fogadhatja a Mezőkövesdet.

A soron következő, 9. fordulóban, pénteken a Puskás Akadémia FC vendége lesz a csapat.

A szabolcsiak nyolc meccsen vannak túl a mostani idényben, az összeset idegenben játszották. Egy győzelem és egy döntetlen mellett hatszor veszítettek. Vasárnap a Fehérvár FC otthonában kaptak ki 3–1-re, de Révész elmondása szerint ezt a találkozót már csak azért játszották idegenben, mert a fű nem volt megfelelő erősségű a Várkerti Stadionban, ezért utókezeléseket végeznek rajta.

„Bízom benne, hogy a fűnek nem lesz maradandó károsodása azon a rengeteg mérkőzésen, ami hazai pályán vár ránk” – jegyezte meg. Hozzátette, hét pályájukat érintette a kékalga nevű bakteriális fertőzés, ezért mindet fel kellett újítani.

A sportigazgató szerint morálisan is megsínylette az együttes a folyamatos idegenbeli szereplést és az eredménytelenséget.

„Amit látok a csapattól, az elkeserítő. Az elmúlt néhány mérkőzésnek a pontszámok mellett a csapat egysége is kárvallottja volt. Ha az élet ezt sodorta elénk, akkor ezzel kell megbirkóznunk. Ha most kell kiesnünk, akkor méltósággal fogjuk tenni, de addig is mindent megteszünk a minél jobb szereplés érdekében” –
nyilatkozta.
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30