NB I: Tudtuk, hogy Böde Dániel nagyon erős, de gyors is – Schön Szabolcs

2023.12.17. 07:19
Schön Szabolcs kiválóan teljesít a számára hátravontabb szerepkörben a Fehérvár középpályáján, a Paks elleni 3–0-s siker során is remekül védekezett, s jól segítette a támadásokat. Sőt, a 85. perc környékén vastapsot érdemlő cselt is bemutatott a labdával. Vele beszélgetett az NSO Tv többek között arról is, hogy bár gólt nem lőtt, de a második félidőben beálló Böde Dániellel bizony azért meggyűlt a bajuk. 

„Valóban voltak meleg pillanatok a második félidő elején Böde Dániel becserélését követően. Tudtuk, hogy nagyon erős, és igazából gyors is, én azt láttam. De szerintem hellyel-közzel jól tudtuk őt fogni, egyszer-kétszer fordult elő, hogy le tudott fordulni, meg tudta csúsztatni, de ez benne van a játékban. Úgy gondolom, nagyon jó munkát végzett a hátsó ötös” – mondta Schön Szabolcs.

S ha már a Fehérvár védelméről esett szó, a 23 éves középpályás is visszavontabb szerepkörben játszik mostanában a szélen, és feltűnően jól látja el a védőfeladatait. Videónkból kiderül, hogyan reagált a dicséretre, illetve mennyire érzi komfortosan magát ebben a pozícióban. Azt is elárulja, hogy szerinte mi jelentette a fordulópontot, amely után a Fehérvár teljesítménye feljavult, s ennek köszönhetően a harmadik helyet foglalja el a tabellán a téli szünetben.

NÉZZE MEG A CSONGVAI ÁRONNAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT IS!

NB I
17. FORDULÓ
Fehérvár FC–Paksi FC 3–0(Katona Mátyás 1., Kodro 20., 68.)
Székesfehérvár,
Sóstói Stadion,4078néző.V:Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 16., szombat
Fehérvár–Paks 3–0Székesfehérvár,Sóstói StadionBogár Gergő4078
Kisvárda–Újpest 4–0
Kisvárda,Várkerti StadionRúsz Márton1815
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 3–3Miskolc,DVTK ArénaPintér Csaba3412
December 17., vasárnap
13.30:Kecskeméti TE–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)Kecskemét,Széktói StadionZierkelbach Péter
16.00:Ferencváros–Zalaegerszegi TE (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKáprály Mihály
18.00:Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Felcsút,Pancho ArénaDerdák Marcell
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC17104332–21+1134
2. Ferencvárosi TC1693439–19+2030
3. Fehérvár FC1793536–24+1230
4. Puskás Akadémia1676327–20+727
5. MTK Budapest1774621–28–725
6. Debreceni VSC1673624–21+324
7. Diósgyőri VTK1773726–28–224
8. Újpest FC1763824–35–1121
9. Kecskeméti TE1662824–28–420
10. Zalaegerszegi TE1643921–33–1215
11. Kisvárda17421119–27–814
12. Mezőkövesd16421017–26–914
Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15