Hornyák: A mi kapusunk a 93. percben fogta meg először a labdát

2024.03.29. 23:09
Hornyák Zsolt csak az eredmény miatt volt csalódott (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 26. fordulójának nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia gól nélküli döntetlenre végzett a Fejér vármegyei rangadón a vendég Fehérvárral. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Fehérvár trénere, Bartosz Grzelak a találkozó fontosságát hangsúlyozta.

„Mindkét csapat számára jelentős volt. Az első félidőben védekezésben és támadásban is jól játszottunk. Az volt a feladatunk, hogy ne hagyjuk az ellenfél játékosait jó pozíciókból lőni, és tartsuk őket távol magunktól. A második félidőben jól védekeztünk, támadásban visszaesett a játékunk, túl sokat birtokolta az ellenfél a labdát. De ismét kapott gól nélküli mérkőzést tudhatunk magunk mögött, fontos pontot szereztünk, és mentálisan erős volt a csapat.”

 

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt a csapat játékának örült, de az eredmény miatt csalódott volt.

„Megdicsértem a csapatot a játék, de mi húztuk a rövidebbet, mert a Fehérvár levédekezte a kilencvenöt percet, Tóth Balázs volt a legjobb játékosuk. A mi kapusunk, Pécsi Ármin a kilencvenharmadik percben fogta meg először a labdát, ez mindent elárul. Egy ilyen meccsen nincs sok helyzet, de azt ki kell használni. Ha így játszunk tovább, akkor nincs akadálya, hozni fogjuk a pontokat. Az eredmény miatt csalódott vagyok, mert megérdemeltük volna a győzelmet.”

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Fehérvár 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 3617 néző. Vezette: Erdős

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
15 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15