Paks: térdsérülése után Szappanos Péter újra edzésbe állt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.22. 10:39
Szappanos Pétert hamarosan ismét a pályán láthatjuk (Fotó: Kovács Péter)
Szappanos Péter újra edzésbe állt egy hónapja elszenvedett térdsérülését követően – számolt be róla a labdarúgó NB I-ben második helyen álló Paksi FC labdarúgócsapatának honlapja.

A 33 éves válogatott kapus február 25-én a Kisvárda elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzés hajrájában felugrás közben ütközött Jasmin Mesanoviccsal, a talajra érkezésnél megbicsaklott a térde, majd a vizsgálatok során kiderült, hogy a belső szalagja sérült meg.

„Két napja elkezdtük a futásokat, tehát mondhatni, jól haladunk. Egy-két kapusgyakorlat is megy már, és hosszú idő után, három hét elteltével végre újra kapuskesztyű és focicipő volt rajtam, ez pozitívan hatott rám. Remélhetőleg látjuk az alagút végét, ugyanakkor fontos, hogy megvárjuk a százszázalékos állapotot” – idézte a klub honlapja Szappanos Pétert.

A tabella második helyén álló Paks legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor az Újpestet fogadja.

 

Legfrissebb hírek

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Kétszeres kupagyőztest igazolt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 10:17

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Bognár György: Azok játszottak gyengén, akiknek frissnek kellett volna lenniük

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 21:13

A Paks kétszer egyenlített, de a ZTE öt gólt szerezve nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 19:33