NB I: távozik az MTK védője, marad a KTE kapusa

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 11:28
Vadnai Dániel (középen) távozik az MTK-tól (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest a Mezőkövesd Zsóry FC elleni idegenbeli, idényzáró bajnoki után tudatta, hogy távozik a csapattól a 36 éves védő, Vadnai Dániel, akinek lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, eközben a Kecskemét a honlapján arról számolt be, hogy a kapus Kersák Roland új szerződést írt alá.

Vadnai Dániel az MTK-nál nevelkedett és mutatkozott be az NB I-ben, s bár 2013-tól másfél évig a Debrecent, 2017 és 2023 között pedig a Mezőkövesdet is erősítette, mindig visszatért a fővárosi kék-fehérekhez.

Az MTK színeiben minden sorozatot figyelembe véve 219 meccsen hat gólig és 17 gólpasszig jutó védőnek a klub nem hosszabbítja meg 2024. június 30-ig érvényes szerződését, így a Mezőkövesd ellen játszotta utolsó mérkőzését a csapatban.

A Kecskeméti TE a honlapján tudatta, hogy új szerződést írt alá a csapat 26 éves kapusa, Kersák Roland, aki még a harmadosztályból való feljutás után, elsők között igazolt a gárdához. Kersák ugyan nem számít első számú kapusnak, de már 12 alkalommal védhette az együttes kapuját.

„Az NB II-ben érkeztem még meg, de azóta már itt vagyunk az NB I-ben, ahol valóra vált az álmom, amikor Debrecenben védhettem. Akkor azt mondtam, hogy szeretném, ha lenne ennek folytatása KTE-mezben, szerencsére ezt a vezetőség is így gondolta, megvan a bizalom Szabó István irányából is, ez nagy öröm számomra. Bízom benne, hogy a következő idényben is jó versenyhelyzetet tudok teremteni Varga Bencének, szeretném a dolgát jó értelemben megnehezíteni. Az pedig mindig nagy öröm, ha egy NB I-es klubnál bíznak az emberben. Pozitívan állok az előttünk álló időszakhoz, reménykedem benne, hogy inkább előbb, mint később újra a kapuban állhatok, hiszen az első mérkőzés meghozta az étvágyamat. Ez a szerződés pedig még több motivációt ad majd a nagyon nehéz nyári alapozáshoz is, hiszen Trepák Attila sosem kímél minket” – mondta Kersák Roland.

 

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Jurek Gábor: Tíz év nem múlik el nyomtalanul

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 07:59

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Jól sikerült Pinezits Máté élvonalbeli debütálása, az MTK győzött Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 16:55
Ezek is érdekelhetik